Nyitókép: Munkagépek dolgoznak az aszfaltozás előtt álló XVIII. kerületi Lajta utcában 2019. július 8-án. (MTI/Máthé Zoltán)

Mérföldkőhöz ért a fővárosi útfejújítási program

Infostart / MTI
2020. március 27. 13:57
A Budapesti Útépítési Program keretében pénteken átadták a századik, új szilárd burkolattal ellátott önkormányzati útszakaszt, a csepeli Fenyves utcát.

A legfontosabb útépítési munkák ilyen embert próbáló időben is folytatódnak, az idei évben is több száz új út készülhet el - mondta Szatmáry Kristóf, a Budapesti Útépítési Program koordinációjáért felelős miniszteri biztos, miután Borbély Lénárddal, a kerület polgármesterével közösen csütörtökön átadták a megújult utcát.

A programot 2018-ban indította el a kormány a fővárosi kerületek együttműködésével. Ennek nyomán 2019-ben 10 milliárd forintra pályázhattak az önkormányzatok szilárd útburkolat kiépítésére ott, ahol korábban földút volt.

A kerületek a teljes tavalyi 10 milliárdos keretösszeget lehívták, a program keretében több mint kétszáz budapesti útszakasz újul meg - hangsúlyozta Szatmáry Kristóf.

Csepel volt az egyik legnagyobb pályázó, és az egyik legtöbb forrást tette hozzá saját pénzből az útépítési beruházásokhoz - emelte ki Szatmáry Kristóf

Borbély Lénárd Csepel polgármestere arra emlékeztetett, hogy a program keretében, közel 2,5 milliárd forintos kormányzati támogatást kapott a kerület, amelyhez 3,1 milliárd forint önrészt tett hozzá az önkormányzat.

Mindennek köszönhetően 9 kilométernyi utat tudtak megépíteni, illetve az utak mellett megújult a csapadékvíz-elvezetés, a járdák és ahol szükséges volt, az ivóvízvezetékeket is kicserélték - mondta a polgármester.