Nyitókép: MTI/Kovács Attila

Ikonikus épületeket kap a fővárosba költöző Pázmány

Infostart / InfoRádió - Dzsubák Tamás
2020. március 6. 15:08
Évekig eltarthat, amíg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem átköltözik azokba a budapesti ingatlanokba, amelyeket az állam felajánlott a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciának a piliscsabai kampuszért cserébe - mondta Tóth Tamás, a püspöki konferencia titkára a testület tavaszi tanácskozása után.

Több belvárosi épületet kap meg a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a Pázmány Péter Katolikus Egyetem céljaira egy, az Országgyűlésnek kedden benyújtott törvényjavaslat szerint. Ezek közt szerepel a Magyar Rádió egykori Bródy Sándor utcai épülete, két Pollack Mihály téri és egy Szentkirályi utcai épület – mondta Tóth Tamás, a püspöki konferencia titkára. Hozzátette: a katolikus egyetemnek fontos a mielőbbi költözés, de az épületek átalakítására biztosan szükség lesz. Ez egyelőre az előzetes tervezés fázisában van.

Évekbe telhet, mire az egyetemhez tartozó minden intézmény "megtalálja a helyét" – fogalmazott Tóth Tamás, aki fontosnak nevezte azt is, hogy a csak részben üres ingatlanokból kiköltözőknek is legyen olyan helyük, ahova mehetnek.

A piliscsabai campus sorsát át kellett gondolnia az egyetem vezetésének és a püspöki karnak. A fővárostól való távolsága és a közlekedés megoldatlansága ugyanis negatívan hatott a bölcsészkarra, ezért született a döntés, hogy Budapestre költöztetik a képzést – jelezte a titkár.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Több fővárosi épületet kap a Pázmány
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást