Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Koronavírus – Már két magyar fertőzött van külföldön

Infostart
2020. február 26. 12:38
Egy bécsi kórházban is ápolnak egy magyar állampolgárt, aki megfertőződött – közölte Gulyás Gergely, de a Miniszterelnökséget vezető miniszter jelezte, Magyarországon nem tudnak még megbetegedésről.

A kormány részletesen foglalkozott a koronavírus ügyével, és egyelőre az a legfontosabb, hogy bár a betegség európai terjedése miatt kicsi az esélye, hogy Magyarországot ne érintse, de jelenleg itthon megbetegedésről nem tudnak – mondta sajtótájékoztatóján Gulyás Gergely. A legfrissebb számok szerint 41 országban 81 ezer főre emelkedett a fertőzöttek száma. Eddig 2762 halálos áldozatot követelt a járvány, Európában is már 12-en hunytak el, ebből 11-en Olaszországban.

A magyar hatóságok eddig két magyar betegről tudnak, az egyik egy hajón szolgáló férfi, akiről már korábban kiderült, hogy megfertőződött a karantén alá vont Diamond Princessen, és most derült ki, hogy

egy bécsi kórházban is kezelnek egy magyar állampolgárságú beteget.

Vélhetően azt a nőt, aki tegnap jelentkezett a tüneteivel az osztrák fővárosban, de ezt Gulyás Gergely nem erősítette meg.

"Minden bajba jutottnak igyekszünk segíteni, akik erre igényt tartottak, haza is jöhettek, illetve karantént biztosítunk a fertőzött területről érkezőknek" – mondta a miniszter, és hozzátette, akoronavírus ügyében a belügyminiszter hatpárti egyeztetést hív össze csütörtökre.

Láng-Bognár Kinga, a január óta működő operatív törzs szóvivője arról beszélt, hogy a belügyminisztérium irányítása alatt, 28 pontos akcióterv alapján működnek. Ez alapján az érdeklődők telefonon és e-mailen is az operatív törzstől kaphatnak közvetlenül információt. Péntektől él majd a koronavirus.hu internetes oldal, illetve nyitnak egy Facebook-oldalt is.

A közúti ellenőrzés szigorították, különösen az Olaszországból érkezőknél. A határon szakemberek ellenőriznek, kiemelten azokat az embereket, akik az elmúlt időszakban a fertőzési gócpontok környékén jártak, illetve azokra is kiemelten figyelnek, akik találkozhattak fertőzött emberekkel.

A repülőtéren is automatikus a fertőzött emberek szűrése, eddig egy lázas ember volt, de ő nem koronavírus miatt volt beteg.

Továbbra sem javasolják a fertőzés gócpontjaiba és környékére az utazást.

"Akik észlelik a tüneteket magukon, forduljanak a háziorvoshoz, vagy hívják a zöld számot, és ne menjenek közösségbe" – mondta az operatív törzs szóvivője.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere elmondta, már január 24-én cselekvési terv készült, ennek a harmadik változatát kedden juttatták el az egészségügyi intézményekbe és a háziorvosokhoz.

"A vírus behurcolásának a megelőzése az egyetlen esély az eredményes védekezésre. Ha pedig megjelenik, akkor izolálni kell"

– mondta a miniszter.

Gulyás Gergely beszélt az egri vízilabdázókról, akik Bresciában játszottak mérkőzést, mégsem kerültek karanténba a hazatérésük után, erre azért nem volt szükség, mert ők nem tartózkodtak fertőzött területen.

A magyar kamionsofőr, aki Lombardiából betegen tért haza, egyelőre kéthetes karanténban van a Szent László kórházban, és egyelőre nem derült ki róla, hogy megfertőződött-e.

A Tenerifén a karantén alá vont szállodában ragadt öt magyar a legutóbbi információk szerint jól van.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!