Nyitókép: MTI/Balázs Attila

Schanda: az átalakuló szakképzés számos lehetőséget kínál

InfoRádió
2020. február 18. 17:12
A kormány szeretné, ha a magyar fiatalok a jövő nyertesei lennének, és ehhez jó út a szakképzés választása – jelentette ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára. Schanda Tamás azzal összefüggésben beszélt erről, hogy szerdán még lehet jelentkezni a középfokú oktatási intézményekbe.

„A kormány azt szeretné, ha a magyar fiatalok a jövő nyertesei legyenek, és ehhez jó út, ha az általános iskola után a szakképzést választják, hiszen így a felnőtt korukra

lesz egy olyan képzettségük, amellyel helyt tudnak állni a munkaerőpiacon. Ugyanakkor arra is lehetőségük nyílik, hogy folytathassák a tanulmányaikat a felsőoktatásban

– fogalmazott.

Abban pedig, hogy a szakképzés színvonalának emelése, illetve a benne részt vevő fiatalok számának növelése fontos versenyképességi tényező, az OECD is egyetért a kormánnyal, jegyezte meg az államtitkár, hozzátéve, hogy a technikumban végzettek jelentős előnyt élveznek majd a felsőoktatási felvételik és a szakirányú továbbtanulás során.

Schanda Tamás szavai szerint a versenyképes tudáshoz nélkülözhetetlen a megfelelő szakmai tapasztalat, ezért felmenő rendszerben fejlesztik a duális képzés rendszerét. „A diák a sikeres ágazati alapvizsgát vagy a sikeres érettségit követően a duális képzőhelynél folyó szakirányú oktatásban szakképzési munkaszerződéssel vehet részt, és havonta munkabérre jogosult” – közölte.

A politikus arra is kitért, átlagosan 30 százalékkal emelik a szakképzésben oktatók bérét, így szélesebb körből tudnak bevonni szakembereket a tanításba.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A kormány szerint ez lehet a jó út a fiatalok számára
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást