Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Már az utasok is élvezhetik a magyar csodavonatot – galéria

Infostart / InfoRádió - Dzsubák Tamás
2020. február 13. 14:50
Forgalomba állt a MÁV első IC+ vasúti kocsija Magyarországon – tájékoztatta az InfoRádiót a MÁV-Start vezérigazgatója. Az utasok a Déli pályaudvarról Zalaegerszegre közlekedő Göcsej InterCity járaton utaztak először az új járművön.

Tóth Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedésért felelős helyettes államtitkára a vonat indulása előtt tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta, a magas szolgáltatási színvonalú közlekedési hálózatok folyamatos fejlesztése a fenntartható gazdasági növekedés, a javuló életminőség alapfeltétele. A tárca stratégiai célja, hogy a vasúti szolgáltatás színvonala, hatékonysága javuljon, a közösségi közlekedés versenyképes legyen az egyéni megoldásokkal szemben, tette hozzá a helyettes államtitkár.

2010 óta több mint 1300 milliárd forintból jöttek létre vasúti projektek, 2016 és 2024 között mintegy 1800 milliárd forintot fordít vasúti beruházásokra a kormány. Idén is jelentős fejlesztések történek, példaként említette, hogy megkezdődnek a fővárosi déli összekötő vasúti híd felújításának és bővítésének munkálatai, elkészül a Rákos-Hatvan és Kelenföld-Százhalombatta-Pusztaszabolcs vonalszakasz korszerűsítése.

Az IC+ kocsik forgalomba állása mellett

hamarosan közlekednek majd az emeletes motorvonatok is

– emelte ki. Tavaly elkészült a MÁV-Start első 20, nemzetközi forgalomra alkalmas, új generációs InterCity-kocsija, amelynek első darabja a decemberi menetrendváltáskor indult útnak a Keletiből Hamburgba. Az új IC+ flotta több mint 50 százalékos hazai beszállítói aránnyal készül, a vasúttársaság 250 munkavállalónak ad munkát a gyártással, és legalább ugyanennyinek a beszállítói körben.

Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója az eseményen kiemelte, hogy a versenyképes, fenntartható, szerethető vasúthoz folyamatos fejlesztésre, jó menetrendi kínálatra és tarifára van szükség. Ismertette, hogy az első 20 nemzetközi forgalomra szánt IC+ kocsi legyártását követően, 2019 augusztusában kezdődött és jövő év nyaráig tart a hetven, belföldi forgalomra szánt IC+ gyártása. Ebből állt most utasforgalomba az első, pénteken pedig újabb kettőt indítanak útra. Homolya Róbert szerint az IC+ vasútikocsi versenyképes termék.

Kerékgyártó József, a MÁV-Start vezérigazgatója elmondta, a most gyártás alatt lévő 70 IC+ szériában 35 első osztályú, prémium kategóriás kocsi is van. Az első osztályú jármű 2020 őszén, a 70 darabos széria pedig 2021 nyarán állhat forgalomban. A bisztrókocsival is rendelkező első osztályú IC+ jármű Debrecen, Nyíregyháza, Miskolc, Szeged és Pécs felé fog majd várhatóan közlekedni. Megkezdődött az IC+ járműcsalád legújabb tagja, az IC+ vezérlőkocsi tervezése is, első körben két prototípus legyártását a MÁV-Start saját forrásból tervezi megvalósítani – tette hozzá.

A most forgalomba állt IC+ műszaki színvonalában – európai viszonylatban is – felső-középkategóriás vasúti járműnek tekitnhető, egy komplett járműcsaládnak a többcélú teres változata, amelyen a kerékpárszállítás mellett a mozgáskorlátozottak utaztatására is lehetőség nyílik, de kialakításában a kisgyermekes családokra is gondoltak – jegyezte meg a MÁV-Start vezérigazgatója az InfoRádiónak nyilatkozva. A Göcsej InterCity járat révén 50 százalékkal növekedhet az utasszám Budapest és Zalaegerszeg között.

A MÁV tájékoztatása szerint

a hetven IC+ kocsi gyártása 31 milliárd forintból valósul meg, a vasúttársaság saját forrás mellett 15,3 milliárd forint kormányzati költségtérítést is kap.

Ez azonban egy nagyobb programnak a része, amely során összességében 340 darab InterCity kocsit szeretnének legyártani, ami megközelítőleg 150 milliárd forintba fog kerülni, körülbelül 40 milliárd forinttal kevesebbe, mintha külföldről szerezné be a vasúttársaság a kocsikat, miközben magyar beruházókat is alkalmaznak – hangsúlyozta Kerékgyártó József az InfoRádiónak. A költségek egy része így mindenképp visszatérülnek a magyar államnak.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Forgalomba állt a MÁV saját gyártású első belföldi IC+ kocsija
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást