Nyitókép: MTI/Mészáros János

Itt az új magyar csodavonat: minden van rajta, és a menetrendet is tartja

Infostart / InfoRádió - Herczeg Zsolt
2020. január 8. 16:34
Kilencvenkét új InterCity személykocsit állít forgalomba a MÁV-Start Zrt. 2021 nyaráig. Egy szerelvény 450 millió forintba kerül, és havonta legalább hármat gyártanak belőle Szolnokon – mondta az InfoRádiónak a vasúttársaság vezérigazgatója. Kerékgyártó József szerint az új vagonok európai színvonalúak lesznek, ugyanakkor elismerte, hogy csak akkor lehet elég gyorsan utazni velük, ha a rossz állapotban lévő síneket is felújítják.

Elsőként két prototípus készült, majd további 20 nemzetközi forgalomra szánt kocsi, jelenleg pedig folyamatban van már egy 70 darabos széria legyártása, köztük 35 másodosztályú, többcélú teres, valamint 35 elsőosztályú, bisztrószakasszal rendelkező kocsi – ismertette Kerékgyártó József.

A vagonok a szolnoki járműjavítóban készülnek, ezzel 250 főnek biztosítva munkát. A vasúttársaság vezérigazgatója elismerte, nem volt könnyű az indulás, éveket vett el, hogy átálljanak a munkafolyamatra, miután a járművek gyártása, valamint a karbantartása merőben eltérő művelet. Az áttörést a 2019-es év jelentette – jegyezte meg –, amikor modern gyártási elvek alapján újragondolták a folyamatot, és teljes mértékben leválasztották a karbantartásról.

Újragondolták a logisztikát, hogy a megfelelő alkatrészek a megfelelő helyen és időben rendelkezésre álljanak, a meglévő négy gyártóhelyet nyolcra bővítették – ismertette a szakember. Folyamatosan ellenőrzik az alkatrészek minőségét és mennyiségét, így a mára folyamatos gyártás révén

heti egy szerelvényt képesek előállítani.

Kerékgyártó József szerint prémium kocsik készülnek, jó minőségű anyagokból, jó összeszerelési minőségben, hogy tartósak és könnyen tisztíthatók legyenek.

A vezérigazgató

cáfolta, hogy lassult, illetve leállt volna a javítómunka a szolnoki üzemben,

ugyanis a gyártásban részt vevő embereket külön vették fel erre a munkára, külön szervezeti egységbe vannak besorolva, nem kizárólag az új kocsi gyártására helyeik a hangsúlyt.

A nemzetközi forgalomban először közlekedő hazai fejlesztésű, kerékpárszállításra is alkalmas IC+ kocsi a Hamburgba tartó Hungária EC szerelvényében a Nyugati pályaudvaron. Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Az elkészült új IC-szerelvényeket folyamatosan állítják forgalomba, jelenleg már 22 üzemel, január folyamán pedig további 6 kocsi csatlakozik ezekhez, majd havonta 3-4-et fog biztosítani a társaság, vagyis az említett 70 darabos széria 2021 közepére kerül forgalomba, így jövő nyárra összesen 92 új szerelvény közlekedik majd – ígérte a vezérigazgató, aki szerint ez mind az ülőhelyek számában, mind pedig szolgáltatási színvonal tekintetében nagy előrelépés.

A kocsikban van légkondicionáló, wifi, korszerű utastájékoztató, kerekesszékes emelő, lehet rajtuk kerékpárt szállítani, valamint az elektromos kétkerekűket tölteni. Nagy méretű poggyásztartókkal vannak felszerelve, és a családi szakasz mellett még egy pelenkázóval is el vannak látva. Emellett „kívülről-belülről jól néznek ki”, kényelmesek a székek, tehát mindenképpen nagyon modern és európai színvonallal fognak találkozni az utasok – emelte ki a vasúttársaság vezetője.

A 70 darabos szériára csaknem 32 milliárd forintot biztosított az állam egy kormányhatározattal, így egy szerelvény körülbelül 450 millió forintba kerül, míg a csehek és lengyelek 30 százalékkal drágábban szállítanák, miután a MÁV-Start önköltségen gyárt – tette hozzá. Arról nem beszélve, hogy
a magyar hozzáadott érték 50 százalék fölötti, vagyis a magyar beszállítókkal együtt fejlődött a gyártás.

A kocsik, miután rendelkeznek nemzetközi tanúsítvánnyal, nemcsak a belföldön, hanem külföldön is futnak, például Hamburgba már ilyenek közlekednek, de a Brassó irányába közlekedő InterCity-ket is ilyenekre cserélik a jövőben.

A kényelmen túl az InterCity-k nyújtotta gyorsaság azonban továbbra is gondot okozhat a sínek nem megfelelő állapota miatt helyenként. Kerékgyártó József is elismerte, hogy a pontosságot sokszor megkapják kritikaként, ami jogos, ugyanakkor ő az új szerelvények kapcsán

a megbízhatóságra helyezné a hangsúlyt,

és meglátása szerint azt a menetrendet, amely a megfelelő pályasebességhez igazítva határoznak meg, tudják majd hozni, főként ha megfelelő mozdonyok is érkeznek a jövőben. A pályasebesség javításán is dolgozik a MÁV csoport, zajlanak európai uniós fejlesztések.

„Szép lassan a puzzle darabjai összeállnak, de természetesen a pálya és a biztosítóberendezések megújítása is nagyon fontos, ezekre is kellenek és szerintem jönni is fognak programok” – tette hozzá.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
92 új InterCity személykocsit állítanak forgalomba – Kerekgyártó József
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást