Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Megszállták a rendőrök a belvárost

Infostart
2019. december 23. 07:23
Ismét komplex éjszakai bűnügyi ellenőrzés volt a VI. és a VII. kerületben, elsősorban a szórakozó- és vendéglátóhelyekre, illetve azok környezetére koncentrálódott a NAV, a Nébih, az idegenrendészet és az erzsébetvárosi rendészet munkatársaival közösen tartott razzia.

A komplex bűnügyi és rendészeti ellenőrzés során a közterületi ellenőrzések mellett

három szórakozóhelyen is végeztek ellenőrzéseket és összesen 145 embert igazoltattak,

három embert állítottak elő, egyet igazolás megtagadása, kettőt pedig kábítószer fogyasztás gyanúja miatt.

Összesen 21 gépkocsit ellenőriztek és szabálysértési feljelentést tettek egy esetben gyerekülés hiánya, két esetben pedig közbiztonságra veszélyes eszköz birtoklása miatt. A társszervek munkatársai két esetben indítottak eljárást nyugta adási kötelezettség elmulasztása miatt és másik két esetben „órapörgetés” (csalás) miatt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a társszervekkel közreműködve, előre be nem jelentett időpontokban tovább folytatja az ellenőrzéseket Budapest V., VI. és VII. kerületében a vendéglátóhelyeken, illetve azok közvetlen környezetében - olvasható a police.hu portálon.