Nyitókép: MTI/H. Szabó Sándor

Nem csak az Erzsébet-program szállodái esnek ki, nyugdíjasok is izgulhatnak

Infostart
2019. december 11. 16:17
Sajtóinformációk szerint a jövőben kifejezetten csak a szegény gyermekek részére maradna meg az üdülési program, a nyugdíjasok közül már most biztosan több ezer fővel kevesebben nyaralhatnak 2020-ban, mint idén.

A szigorodott pályázati feltételek között még több mint egy hónapig nem dől el, mely nyugdíjas részesül 2020-ban üdülésben az Erzsébet-programon keresztül - írja a Napi.hu. A pályázati időablak már november vége óta zárva van, az eredményről minden érintett tájékoztatást kap.

A pályázati feltételekben beállt szigorítás sok ezer nyugdíjast már eleve kizár a sikerből, ők azok, akiknek az idei évre megállapított teljes összegű ellátása 130 ezer forint alatt maradt - az összeghatár korábban 147 ezer forint volt.

A lap egyébként úgy értesült, hogy a program iránya szerint a jövőben kifejezetten szegény gyerekeknek szól majd az üdülési program.

Mint az Infostart is megírta, a programban részt vevő szálláshelyek közül nem kevés kerül kalapács alá mostanság.