Nyitókép: Pixabay.com

1700 milliárdosra becsülik a rezsicsökkentés hatását

Infostart
2019. november 30. 11:24
Az ITM államtitkára szerint az elmúlt hét évben kevesebb mint a felére csökkent a háztartások összes közműtartozása.

A kormány által végrehajtott rezsicsökkentésnek köszönhetően már mintegy 1700 milliárd forintot takarítottak meg a magyar családok, és az elmúlt hét évben kevesebb mint a felére csökkent a háztartások összes közműtartozása - mondta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára szombati budapesti sajtótájékoztatóján.

Kiemelte, hogy a hazai áram- és gázárak 2019-ben is a legalacsonyabbak közé tartoznak az Európai Unióban.

Magyarországon Románia mellett a legalacsonyabb a lakossági földgáz ára az Európai Unióban, az áram ára pedig a második legolcsóbb - ismertette az államtitkár. Hozzátette, hogy a vásárlóerő alapján az európai fővárosok közül Budapesten a gáz ára a negyedik, a villany ára a kilencedik legolcsóbb.

A rendszerváltás óta ez a kormány az első, amelyik nem sorozatos rezsiemelést, hanem rezsicsökkentést hajtott végre, 2012 óta átlagosan 25 százalékkal csökkent a gáz, az áram és a távhő ára, és a kormány a piaci árak emelkedése ellenére is megvédte a rezsicsökkentés eredményeit - hangsúlyozta Schanda Tamás.

A közműszámlákon most is követni lehet, hogy egy család már mennyit spórolt a rezsicsökkentéssel - jelezte.

A részletekről szólva az államtitkár kitért arra, hogy a magyar lakossági fogyasztók közműtartozásainak összege 41 százalékra csökkent, a kikapcsolt lakossági fogyasztók számát pedig 60 százalékkal sikerült visszaszorítani 2012 óta.

Az Eurostat adatait ismertetve Schanda Tamás kiemelte azt is, hogy 2019 első félévében 2018 hasonló időszakához képest Dánia után Magyarországon csökkentek a legnagyobb mértékben a gázárak, Dániában 1,7, Magyarországon 1,6 százalékos volt a csökkenés. Eközben több más országban 14-18 százalékkal is többet fizetnek a földgázért a háztartások.

Magyarországon 100 kilowattnyi elektromos áram ára 11,2 euró, körülbelül 3600 forint, ugyanakkor Németországban 30,9 euró, mintegy 10 ezer forint volt 2019 első felében - hangsúlyozta az államtitkár.