A kormányfő szerint Magyarország megerősödése lehetőséget és nem fenyegetést jelent a szomszéd államokra - a nap hírei

Infostart
2019. november 15. 22:27
Budapesten hivatalosan is átadták a Puskás Arénát. Visszavonta a kormány a felsőfokú tanulmányok megkezdését középfokú nyelvvizsga meglétéhez kötő döntését.

A miniszterelnök szerint a szomszéd országokkal fontos megértetni, hogy Magyarország nemzeti és gazdasági megerősödése nem fenyegetést, hanem lehetőséget jelent számukra. Orbán Viktor a Magyar Állandó Értekezlet ülésén azt mondta, hogy csakis tisztán magyar etnikai pártok tudják megfelelően képviselni a magyar közösségek érdekeit a szomszédos országokban. Hozzátette: a politikai együttműködés mellett egyre nagyobb figyelmet fordítanak a magyarlakta területek gazdaságfejlesztési programjaira is.

Támogatásáról biztosította a Kárpát-medencei magyar közösségek autonómiatörekvéseit a Magyar Állandó Értekezlet. A budapesti ülésen elfogadott zárónyilatkozat szerint a szervezet a kétoldalú kapcsolatokban, az Európai Unió testületeiben és minden más nemzetközi fórumon is képviseli a külhoni magyarság önrendelkezésének ügyét.

Budapesten hivatalosan is átadták a Puskás Arénát. Fürjes Balázs, a létesítmény építését irányító kormánybiztos kiemelte: a 65 ezres befogadóképességű stadion nemcsak sportra, de különböző kulturális programok megrendezésére is alkalmas, és egy konferenciaközpontot is kialakítottak benne. A Puskás Aréna lesz a jövő évi labdarúgó Európa-bajnokság egyik helyszíne.

A közép-európai térség mára az európai növekedés motorjává vált - mondta a külügyminiszter az észak-horvátországi Verőcén, a horvát-magyar tulajdonban álló Biomassza Erőmű átadásán. Szijjártó Péter úgy vélte: a horvátok és magyarok egyaránt, joggal lehetnek büszkék arra, hogy észszerű gazdaságpolitikájuknak köszönhetően országuk az erős európai államok közé tartozik.

Az innovációs és technológiai miniszter szerint az ország egyik legsikeresebb programsorozata lehet a Modern Gyárak Éjszakája. Palkovics László azt mondta: a programsorozat megteremti a kapcsolat lehetőségét a korszerű magyarországi ipar, az erős magyar vállalkozások és a magyar emberek között.

A pénzügyi stabilitás szempontjából alapvető érdeknek tartja a jegybank elnöke a klímaváltozás hatásainak mérséklését. Matolcsy György az MNB és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank által közösen szervezett konferencián kiemelte: a gazdaság és környezet fenntartható fejlődésének érdekében a bankoknak, a pénzügyi intézményeknek olyan termékeket kell kidolgozniuk, amelyek a zöld beruházások elterjedését segítik.

Mintegy 100-150 ezer ügyfél, vagyis az aktív bankszámlák tulajdonosainak körülbelül 1 százaléka nem azonosította magát az október 31-i határidőre – közölte a nemzeti bank felügyeleti szóvivője. Binder István az M1-en elmondta: a határidő nem jogvesztő, tehát utólag is elvégezhető az azonosítás, de a kifizetéseket addig zárolják.

Január 26-án lesz az időközi polgármester-választás Győrben. A helyi választási bizottság határozatának indoklása tartalmazza: Borkai Zsolt polgármesteri megbízatása november 8-án lemondással megszűnt, ezért a törvény szerint 120 napon belül ki kell tűzni az időközi választást.

Visszavonta a kormány a felsőfokú tanulmányok megkezdését középfokú nyelvvizsga meglétéhez kötő döntését. A kabinet ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy aki már letette a középfokú nyelvvizsgát, az mindenképpen jól jár, hiszen többletpontokra jogosult.

Közös közleményben biztosították támogatásukról a tankötelezettség korhatárának 18 évre emeléséért indított aláírásgyűjtést az ellenzéki pártok. Az MSZP, a DK, az LMP, a Momentum, a Jobbik és a Párbeszéd úgy fogalmaz, hogy a kormány politikája miatt soha nem látott mértékben szakad le Magyarország Európától és a világtól az oktatásban.

Elismeréseket adott át a főpolgármester Budapest egyesítésének 146. évfordulóján. Karácsony Gergely a főváros napja alkalmából rendezett ünnepségen azt mondta, Budapest jövője szempontjából a két legfontosabb dolog az, hogy ez a város legyen zöld és szabad, olyan közösségnek kell lennie, amely minden magyar számára közös otthon.

Továbbra is folytatódik az új Néprajzi Múzeum építése – közölte az intézmény főigazgatója. Kemecsi Lajos elmondta: rövidesen elkészül a földfelszín alatti épületrész, ami a teljes múzeum mintegy kétharmadát teszi ki. Az épületet a tervek szerint 2021 végén adják át.

Egy év alatt elérhetőnek tartja a szabadkereskedelmi megállapodás megkötését az Európai unióval a brit miniszterelnök. Boris Johnson kijelentette: ha pártja megnyeri a december 12-ére kiírt előrehozott választásokat, a kormány semmiképpen nem kezdeményezi a 2020 végéig tervezett átmeneti időszak meghosszabbítását.