Egy svéd lány elleni szexuális erőszak miatt nyomoz a BRFK

Infostart
2019. november 4. 22:20
Két barátnőjével vettek ki egy VII. kerületi lakást, amelynek tulajdonosa számolt be a történtekről. A rendőrség ismeretlen tettes ellen nyomoz.

Egy VII. kerületi lakásban erőszakolhatott meg egy férfi egy svéd lányt, írja a Blikk a Ripost alapján. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóosztálya az Index kérdésére azt írta, hogy

a Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. kerületi Rendőrkapitányság feljelentése alapján rendelt el nyomozást szexuális erőszak bűntett gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

A lap úgy tudja, hogy a Wesselényi utcai lakást három nő három napra vette ki. A lakás tulajdonosa azt mondta: "hajnalban értesítettek a lányok, hogy nagy baj van, azonnal idejöttem. Elmesélték, hogy este egy közeli szórakozóhelyen voltak, ahol ittak. Egyikük elfáradt, visszament a lakásba, két barátnője viszont még ott maradt."

Az áldozat állítólag kinyitotta az első emeleti lakás ablakát, itt mászott be a férfi. A rendőrségi eljárás miatt a nők lekésték a hazafelé induló repülőgépüket, illetve az áldozatot kórházba is szállították, hogy megvizsgálják.