Vida József: közösségi bank voltunk és az is maradunk

Infostart / InfoRádió
2019. október 30. 20:40
Az ország ötödik legnagyobb bankja jön létre az elkövetkező napokban, az összeolvadás kulcsfeladata az informatikai rendszerek egyesítése. Az ügyfelek néhány változást már a november eleji újrainduláskor érezhetnek - mondta a Takarékbank elnök-vezérigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában.

A takarékszövetkezeti szektor átalakításának legjelentősebb állomásaként október 31-én a megmaradt 11 regionális takarékszövetkezet és két bank egyesül a Takarékbank Zrt.-ben, így létrejön az ország ötödik legnagyobb bankja. Egy teljes szektor átalakítása zárul le, a pár évvel korábbi 120 takarékszövetkezetből egy országos univerzális bank jön létre.

Az átalakulásról Vida József, a Takarékbank elnök-vezérigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: az 1950-es években alakult takarékszövetkezetekhez harminc éve létrehozták a Takarékbankot, akkor mintegy 200 takarékszövetkezet működött. 2010 óta foglalkoztatta a szektort, hogy miként lehet versenyképes rendszerként tovább működni, a válasz pedig az egyesülés volt. Az ehhez szükséges lépéseket az elmúlt 5 évben tették meg.

Az egyesülésekkel először 56-ra, majd 12-re csökkent a Takarékok száma, majd létrejött a Takarék Kereskedelmi Bank mellett a Takarékbank két bankból és egy kisebb takarékszövetkezetből, és magába olvasztott még más regionális kisbankokat. Ez volt a főpróba, és most jött el a pillanat, hogy egy univerzális nagybankká alakul a szektor.

Ez 1,1 millió ügyfelet, 750 kirendeltséget, 7000 dolgozót és több ezer takarékszövetkezeti tulajdonost jelent.

Magyarországon az elmúlt évtizedekben ilyen mértékű összeolvadás nem nagyon volt - hangsúlyozta Vida József. A kezdeti hét informatikai rendszerből mostanra négy maradt, amit szintén egybefésülnek az informatikusok.

Emiatt bankszünnapot hirdetett november első napjaira a Takarék:

november 4-én és 5-én szünetel a szolgáltatás, a fiókok pedig október 31-től rá november 6-ig nem lesznek nyitva.

A leállásra a biztonságra törekvés miatt van szükség, szeretnék az informatikai rendszert biztos lábakra helyezni és ezáltal az ügyfelek pénzét biztonságban tudni - hangsúlyozta Vida József. "Ezután az ügyfeleink egy tényleg univerzális nagybank ügyfelei lehetnek, 2020 közepére olyan szolgáltatási rendszert hozunk létre, amely megfelel minden kihívásnak és a jövőbe mutat".

  • A november 6-án újranyitó bankokban egységesített kiszolgálással találkozhatnak az ügyfelek 2020 közepétől, akiket ezután bárhol az országban ki tudnak szolgálni.
  • Egyszerűsödik az internetes bankolás, mert mindenki azonos felülettel találkozhat. Lesz ügyfél, akinek újdonság lesz, másoknak változatlanul marad.

Nagyobb hangsúlyt helyznek majd arra, hogy náluk mindenki megtalálja a számára elfogadható terméket és "csatornát" - utalt az elektronikus és mobilszolgáltatásokra is az elnök-vezérigazgató.

Az ügyfeleknek nincs teendőjük az egyesüléssel kapcsolatban.

Bankfiókok és digitalizáció

Egy akkora banknak, mint amekkora hálózattal november 6-án kinyitnak, körülbelül 500 bankfiók lenne az ideális, mondta Vida József. Hozzátette: közösségi bank voltak és maradnak, ami alatt azt érti, hogy ha a közösség igényli a bankfiókot és meg tudják oldani a működtetését, akkor nem zárják be. Ám ha csak racionálisan nézik a kérdést, akkor csökkenni fog a fiókok száma - részben a digitalizáció miatt.

Egy bankfiók fontos gyűjtőhely az információkhoz, a digitális világban még nem mindenki mozog magabiztosan, vagyis sokan bejárnak a kirendeltségekbe, hogy ott kapjanak segítséget a telefonjukon vagy a neten történő ügyintézéshez, nehogy elrontsanak valamit - mutatott rá a "digitalizációs fejlődés" állapotára Vida József. Úgy tapasztalják, hogy az idősebbek még kevésbé kedvelik a digitális bankolást, 35 év fölött például igényelni szokták a bankfiókok meglétét, de a fiatalok is "rászoknak az életkoruk előrehaladtával" a bankba járásra.

Szólt még a mozgó bankfiókokról: 15 ilyen járja az utakat, ami az elnök-vezérigazgató szerint szintén szembeállítható a fiókbezárásokkal, hiszen ezekkel eljutnak olyan helyekre, ahol évtizedek óta nem volt pénzügyi szolgáltatás.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
1. rész
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
2. rész
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást