Nyitókép: Bruzák Noémi

Hasadás Pesterzsébeten: nem kért a Momentum az MSZP-DK-stílusból

Infostart
2019. október 29. 10:59
A parlamenten kívüli ellenzéki párt nem szavazta meg a hirtelen benyújtott fizetésemelési tervet, amiben viszont a DK és a Jobbik az MSZP segítségére volt.

Első intézkedéseként 20 százalékkal, bruttó 411 ezer forintra emelte a képviselők fizetését a pesterzsébeti (XX. kerület) testületi többség - írta a Magyar Nemzet. Kisvártatva az is kiderült, hogy a javaslatot az MSZP nyújtotta be az üléskezdés előtt pár perccel, a Momentum viszont nem támogatta, de így is többsége lett az előterjesztésnek - a DK-nak és a Jobbiknak köszönhetően.

A Momentum - amely együtt indult az október 13-ai önkormányzati választásokon az ellenzéki erőkkel - a helyzet tisztázására azonnal nyilatkozatot adott ki, amiben a parlamenten kívüli ellenzéki párt azt írja, "a partneri viszony a választásokat követően megbomlott. Az MSZP és a DK hatalomgyakorlási stílusát a Momentum Mozgalom nem tudja magáévá tenni, így az önkormányzat közös irányításának nem láttuk érdemi lehetőségét, a felkínált bizottsági elnöki tisztségeket nem vállaltuk el" - ezzel utalva arra, hogy a fizetésemelési paktumban részt vett erők viszont megkapták az említett pozíciókat.

Mint a helyi momentumos Somodi Klára a HVG-vel közölte, már korábbi képviselősége során sem szavazott meg olyan javaslatokat, amiket az utolsó pillanatban toltak a képviselők asztalára, mivel azok megvitatására sem volt lehetőség.