Orbán Viktor: végre csinálhatnánk valamit ebből a városból

Infostart
2019. október 9. 09:41
Gödöllőn járt a kormányfő, és egyeztetett a Fidesz-KDNP jelöltjével, Kolozs Csabával.

Orbán Viktor Miskolc után Gödöllőre látogatott el az önkormányzati választási kampány hajrájában. A kormányfő járt a Fidesz-KDNP polgármester-jelöltje, Kolozs Csaba családjánál, majd arról beszéltek, mennyire durva a kampány és milyenek az esélyek.

"Jó lenne nagyon nyerni, végre csinálhatnánk valamit ebből a városból. Itt van a hóna alatt a fővárosnak és szerencsétlenkedünk vele már nem tudom, mióta" - közölte a miniszterelnök.

Szóba került a kastély is, és a kormányfő szerint az ügyben azért nincs előrelépés. mert hiányzik a megállapodás a kormány és a város között.

"Akkor tudok pénzt és fejlesztést adni, sok mindent tudok segíteni, de az úgy nem lehet, hogy ellenséges közegben csinálunk valamit. Az lehetetlen" - mondta.

Gödöllőn Gémesi György 1990 óta polgármester, és a Gödöllői Lokálpatritóta Klub jelöltjeként ismét indul a posztért. Kolozs Csaba mellett Henkei Viktória (Helyi-Érték) és Kovács Barnabás (DK-Jobbik-Párbeszéld-MSZP) is indul a városban.