Nyitókép: Pixabay

Új képzési forma születik Magyarországon

Infostart / MTI
2019. október 2. 15:22
Nyilvánossá vált az új Országos Képzési Jegyzék (OKJ), amelyből eltűntek bizonyos szakmák, és több új is született, és van olyan is, amit már beterveztek a következőbe. Egy új képzési forma is jön, már tárgyalnak róla.

Megjelent a Magyar Közlönyben az új OKJ, ami az eddigi módosított, racionalizált változata. A jelen törvényi keretek között most ezt tudják megtenni, ami a további változtatások első lépése - mondta el az OKJ bemutatásakor Pölöskei Gáborné, az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára.

Kapcsolat a gazdasággal

A szakképzést az elmondása szerint az Ipar 4.0 stratégiához kívánják hangolni, ez ugyanis pontosan meghatározza mely fejlesztési területeken kell előrelépést elérni. A lényeg a keresletvezérelt szakképzés, amelynek középpontjában a gazdaság igényeinek kielégítése áll.

Kitért az ágazati készségtanácsok létrehozására, ezekből 19 van, és rajtuk keresztül a gazdaság szereplői közvetlenül befolyásolhatják a szakképzést. A tanácsok alulról szerveződnek, a termelő és szolgálgató szektor egy adott ágazatban egyaránt képviselteti magát.

Változások

Az eddigi listán 760 szakma szerepelt, a tanácsok azt javasolták, hogy vonjanak össze szakmákat, egyeseket hagyjanak el, illetve hozzanak létre új szakmákat is. Javasoltak szakmaneveket is, hogy a lista áttekinthetőbb, érthetőbb legyen. Sok esetben ugyanis nem lehetett tudni, egy adott szakma mit is jelent. Csoportosították továbbá a szakmákat, meghatározták az alapszakmákat, illetve azt, ami szakiránynak tekinthető.

Az átalakítás során kiválasztották az alapszakmákat, a többi a munkaerőpiaci képzések keretében lesz elérhető, az igényeknek megfelelően.

A szakképzésben az iskolai képzések 2020 szeptemberében indulnak, az oktatási intézményekben összesen 174 szakma áll majd rendelkezésre. Ebből 98 technikumi szint, 76 a szakképző iskola szintje.

A diákok a technikumokban először ágazatot választanak, és általános kompetenciákat sajátíthatnak el először, majd utána dönthetnek milyen irányban lépnek tovább. Példaként említette a turizmus-vendéglátás ágazatot, amelyen belül az általános ismeretek után lehet választani a cukrász, a szakács, a vendégtéri vagy turisztikai technikus képzést az ötéves képzésben. Technikumban egy nyelvet tanulnak a diákok, olyan óraszámban, mint a gimnáziumban a két nyelvet. A hároméves szakképző iskolában cukrászt, panziós-vendégfogadó, pincér-vendégtéri szakember, szakács képzések választhatók.

Új szakmák, új képzési forma

Az államtitkár megemlítette: ipari informatikai technikus például még nincs, de a gazdasági szereplők jelezték, hogy van rá igény, ezért lesz egy ilyen alapszakma.

Vannak olyan szakmák, amelyek kifejezetten érettségi után képeznek, ezek főleg egészségügyben és szociális területen jellemzőek, ezeket is figyelembe vették a szakma-jegyzék összeállításakor, ahogy azt is, hogy sokszor felnőttek kapcsolódnak be ilyen képzésekbe.

Gondolkodnak az úgynevezett kreatív technikumban is, ez azoknak a gyerekeknek szólna, akik vonzódnak a művészetek felé, és ezen keresztül megismerhetnék majd a kreatív iparágat. Jelenleg a székesfehérvári szakképző centrummal dolgoznak egy ilyen képzési formán.