Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Változhat a traumatológiai ellátás finanszírozása

Infostart
2019. szeptember 27. 18:29
A Traumatológiai Intézet vezetése nem tud arról, hogy felmondana 68 baleseti sebészük.

A Népszava írt arról, hogy az orvosok október elsejével rendkívüli felmondást helyeztek kilátásba, ha a kormányzat nem teljesíti korábbi ígéreteit. A lap birtokába került levélben úgy fogalmaznak, hogy annyira alulfinanszírozott a rendszer, hogy az már veszélyezteti a betegek biztonságos ellátását.

A Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézet és Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézet vezetése rövid közleményben azt írta:

az érintett traumatológus munkatársak nem értesítették őket esetleges felmondásukról,

az ügyről az intézménynek semmi érdemleges információja nincs. Hozzátették, hogy a traumatológus szakmát érintő kérdésekben az ellátást irányító állami fenntartó mellett a Magyar Traumatológus Társaság illetékes.

Utóbbi testület azt közölte, hogy a cikk még a közgyűlés előtt került publikálásra, ezért az érdemi információt nem tartalmazhat.

"Az MTT Közgyűlése által megválasztott tárgyaló bizottság több hónapos közös munkával egyeztetett az EMMI-vel, mely során kidolgozásra került a traumatológiai ellátás finanszírozásának módosítása. A módosítások megvalósítására az egészségügyi tárcától határozott ígéretet kaptunk" - írták.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma azt közölte: nagyra becsüli a traumatológusok munkáját, amit a mindennapokban a betegek érdekében tesznek. Elismerésre méltó az a hozzáállás is, amit a Magyar Traumatológus Társaság Közgyűlése által megválasztott tárgyaló bizottság az tárcával való folyamatos és eredményesen lezárult egyeztetéseken tanúsított.

Emlékeztetnek arra, hogy 2007-ben a Gyurcsány-kormány szüntette meg az országos traumatológia csúcsközpontját, az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézetet, melynek feladatkörét finanszírozás nélkül olvasztották be a Péterfy Sándor utcai Kórházba.