Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Fordulat a Quaestor-ügyben

Infostart
2019. szeptember 25. 11:40
A Quaestor-ügyben a Fővárosi Törvényszéken jó ütemben, heti öt tárgyalási napon folyik a bizonyítási eljárás - derül ki az ügyészség közleményéből.

Ibolya Tibor fővárosi főügyész közleménye szerint az ügy legújabb fejleménye, hogy a nyomozás és a bírósági eljárás során eddig is eljárt

tőkepiaci szakértő bejelentette elfogultságát,

arra hivatkozással, hogy a 90-es évek végének legnagyobb gazdasági bűnügyében a nyomozás során érintett volt, jogi képviselőjeként a Quaestor ügy egyik jelenlegi vádlottjának a védője járt el, akivel azóta is tartja a kapcsolatot. A tőkepiaci szakértő ezt a nyilatkozatát pár nappal az újabb szakértői véleményének előterjesztésére előírt szeptember 30-i határidő lejárta előtt tette meg, annak ellenére, hogy a nyomozás és az eddigi bírósági eljárás során korábban többször is úgy nyilatkozott, hogy nem elfogult.

A bíróság a büntetőeljárási törvény szabályai alapján az eljárásból a szakértőt kizárta.

A Fővárosi Főügyészség az ügyben szükséges intézkedéseket megteszi.