Nyitókép: pixabay

Fontos változás előtt a társasházak

Infostart
2019. szeptember 25. 17:50
Egy jövőre életbe lépő törvénymódosítás szerint a közös képviselő a saját vagyonával felel a hibákért, és súlyos pénzbírságra is számíthat. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara új képzéssel segít.

Magyarországon másfél millió társasház ügyeit viszi közös képviselő. Jelentős részük eddig szakirányú végzettség nélkül, egyéb munkája mellett is elláthatott ilyen feladatot, a hiányos tudás pedig sok esetben okozott vitás, akár botrányos helyzetet.

A 2003-as társasházi törvény jövőre életbe lépő módosítása azonban ennek vélhetően véget vet, miután a közös képviselő saját vagyonával felel majd a hibáiért, a mulasztások miatt a törvényességi felügyelet akár ötmillió forint pénzbírsággal is sújthatja – írja a Napi.hu a BKIK közleménye alapján.

A törvény módosításának célja nem az, hogy elrettentse a gyakorló közös képviselőket a feladattól, hanem hogy a lakóközösségek biztonságban érezzék magukat azáltal, hogy megfelelő szakmai tudással rendelkezőkre bízzák a ház pénzügyeit, a kamara szükségesnek látta, hogy segítse a közös képviselőknek megszerezni ezt a szakmai tudást - mondta Sztranyák József, a BKIK alelnöke. A kamara ezért elindítja a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal által elsőként engedélyezett, a közös képviselők szakmai felkészítését segítő közösképviselő-képzését - tette hozzá.

A BKIK alelnöke úgy látja, hogy

a törvény szigorítása időszerű volt, hiszen a közös képviselők szakmai felkészültségének hiányából rengeteg konfliktus és kár keletkezett már.

A képzés résztvevői a társasházak jogszabályi hátteréről, az ingatlan nyilvántartási rendszerekről, valamint épületgépészeti, tűzvédelmi előírásokról és a lakóközösségi kapcsolatok fejlesztéséről is hasznos információkat szerezhetnek. A sikeresen vizsgázó résztvevők a BKIK által nyilvántartott tanúsítványt kapnak.