Elhárult a bombafenyegetettség a Móricz környékén

Infostart
2019. szeptember 15. 12:11
A BKK rendkívüli közleményben tudatta vasárnap délben, hogy újraindult a közlekedés

Megnyitották a Bartók Béla utat a Szent Gellért tér és a Kosztolányi Dezső tér között, a Villányi utat a Bartók Béla út és a Fadrusz utca között, valamint a Villányi út–Balogh lejtő–Balogh Tihamér utca–Somlói út–Kelenhegyi lépcső–Ménesi út–Bartók Béla út által határolt területet.

Az érintett BKK-járatok ismét az eredeti, illetve teljes útvonalon közlekednek, a bombafenyegetettség, amely a Szent Margit Gimnázium területén a hét elején talált robbanótest miatt fennállt, elhárult - közölte vasárnap délben a BKK.

Kisvártatva a helyszínen dolgozó honvédségi tűzszerész a távirati irodán keresztül közölte, hatástalanították a bombát.

A műveletet kissé nehezítette, hogy a bombának ott kellett maradnia, ahol találták, nem mozgathatták. A két gyújtószerkezet közül az egyik a becsapódáskor deformálódott, de mindkettőt sikerült kiszerelni a bombatestből. Most a robbanótestet a Magyar Honvédség központi gyűjtőhelyére viszik, ahol később ellenőrzött körülmények között semmisítik meg.

A hétfőn a Szent Margit Gimnázium területén folyó építkezésen előkerült amerikai gyártmányú, 250 kilogrammos légibomba gyakorinak számít.

A korlátozásokat mostanra feloldották, az emberek visszatérhetnek otthonukba.