Nyitókép: MTI/Mohai Balázs

Fenyegetést kapott Tarlós István főpolgármester

Infostart
2019. szeptember 14. 09:30
Erről ő maga számolt be a Magyar Nemzetnek adott interjúban, amelyben az adatkezelési botrányról is beszél.

Tarlós István az interjúban elmondta, értesülései szerint az ellenzék az önkormányzati választási kampányában ismét elő akarja venni az ő 25 évvel ezelőtti közlekedési baleseti ügyét. Mint mondja, az 1995-ben történt balesetben vétlen, az esetnél jelen voltak a hozzátartozói is. A balesetet a kerületi kapitányság egy percig sem vizsgálta, ügyészi felügyelet mellett azonnal átvette a BRFK.

Akkor Györgyi Kálmán volt a legfőbb ügyészt.

"Ezt az esetet eddig minden kampányban elővették, és most is megkaptam az üzenetet és a fenyegetést, hogy újra ezzel akarnak operálni

– számolt be a főpolgármester. Hozzátette: úgy hiszi, ha ellenfelei nem állnak túl jól a kampányban, akkor – elég lelketlenül – ehhez a történethez nyúlnak.

A főpolgármester beszélt az ajánlóívekkel kapcsolatos ellenzéki adatkezelési botrányról, mint mondja, nem jó, ha törvénytelenségbe csúszik át a kampány, de óvatosan bánna az üggyel, mivel szerinte az ellenzék részéről provokáció sejthető, és alig várják, hogy mártírt csinálhassanak magukból.

A főpolgármester-jelölti vitáról azt mondta Tarlós István, hogy korábban közölte az összes feltételét Karácsony Gergellyel, aki szerinte most úgy csinál, mintha erre nem emlékezne.

"Karácsony Gergely vitázzon előbb a két másik kihívóval is, hiszen biztos benne: úgyis legyőzi őket. Aztán döntse el, mit szól a feltételekhez, akar-e beszélni Zuglóról vagy nem. A vitáról való vita komolytalan" - közölte a Magyar Nemzetnek adott interjúban a főpolgármester.