Nyitókép: Pexels.com

Súlyos agyi hiányosságot fedeztek fel a kamaszoknál

Infostart / InfoRádió - Sánta András
2019. szeptember 8. 10:09
Ameddig a kamaszoknál ki nem fejlődik a homloklebeny – márpedig ez általában 20 éves korig nem következik be –, a szülőknek kell átvállalniuk az agy felnőttes biológiai szerepét – mondta az InfoRádió Családi hét című műsorában Dimén-Varga Tünde integratív gyermek-pszichoterapeuta.

Kimutatható, hogy egy kamasz agya nagyban eltér egy felnőttétől. Jensen E. Frances neurológus, A kamasz agy című könyv írója úgy fogalmaz, a kamasz agya olyan, mint egy szétszedett számítógép. Mióta képalkotói eljárásokkal is vizsgálják az emberi agyat, sokkal több tudható a kamaszkorról is - magyarázta Dimén-Varga Tünde.

Például azt, hogy a serdülőkor elejére az idegi kapcsolatok körülbelül 80 százaléka alakul ki, és bár úgy tűnhet, hogy a fennmaradó rész nem túl sok, jobban megvizsgálva kiderül, a legfontosabb 20 százalékról van szó. Ugyanis az agy fejlődése az egyszerűbbtől a bonyolultabb fele halad. A prefrontális, frontális, vagyis a homloklebenyi rész fejlődik ki a legkésőbb,

pontosan azok az idegi kapcsolatok hiányoznak ezáltal serdülőkorban, amelyek az érett, megalapozott döntésekért felelősek, amelyek a veszély felismerését, a kockázat felmérését és a jó döntések meghozatalát teszik lehetővé.

Mintha lenne egy szupergyors autónk, amelybe már beépítették a gázpedált, de a fék még tesztelés alatt van - magyarázta Dimén-Varga Tünde. Erre mondja Jensen E. Frances, hogy ameddig az érett, felnőtt agy nem alakult ki, addig gyakorlatilag a szülőknek kell betölteniük a homloklebeny szerepét, amiben jó lenne, ha a társadalom is segítené őket.

Vagyis nem várható el a gyerektől a húszas éveiig, hogy ugyanúgy viselkedjen, vagy hasonlóan jó döntéseket hozzon, mint egy felnőtt, miközben sok esetben ugyanolyan élethelyzetekben vesz részt egy serdülő: elmegy napokra otthonról, bulizik, fesztiválra jár, éjszakára kimarad. "Minden serdülő különböző, az életkor és a testméret még nem jelent semmit, ez ne tévesszen meg bennünket, felnőtteket" – fogalmazott Dimén-Varga Tünde.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Minden serdülő különböző, az életkor és a testméret ne tévesszen meg senkit
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást