Nyitókép: MTI/Kallos Bea

Rossz állapotban a hazai liftek

Infostart
2019. augusztus 14. 10:47
Minden ötödik megérett a cserére, ez mintegy hatezer liftet, költségben pedig és súlyos milliókat jelent. A Magyar Felvonó Szövetség kezdeményezte, hogy az állam pályázati formában támogassa a társasházak elöregedett személyfelvonóinak cseréjét.

A szövetség elnöke, Kováts Attila a Világgazdaságnak beszélt az elképzelésükről, amely szerint hasonló konstrukciót lehetne életre hívni a liftek esetében, mint amilyen már megvalósult az épületek energetikai korszerűsítésénél vagy éppen a hűtőgépcsere-programban. Mint mondta, a témában rendszeresek az egyeztetések, de még kezdeti fázisban vannak. Kováts Attila szerint pozitívan fogadták a szervezet felvetését, de még nem tudni, hogy a terv mikor érhet olyan fázisába, hogy a kormány elé kerüljön.

A cikk felhívja a figyelmet arra, hogy a folyamatot meggyorsíthatja az Európai Unió vonatkozó SNEL-szabványa, amelynek értelmében a húszévesnél idősebb felvonókat korszerűsíteni kell.

Egy-egy lift cseréjének a költsége bőven 15 millió forint felett alakulhat, vagyis a teljes állomány ötödének a modernizálása akár 90 milliárd forintba is kerülhet.

Magyarországon hivatalosan 49 ezer felvonót és mozgólépcsőt tartanak nyilván, ezekből 37 400 üzemel, a többi valamilyen ok miatt nem működik. Utóbbiak egy része – 3300 felvonó – úgynevezett veszélytelenített berendezés, ezek esetében maguk a használók kérték a hatóságot, hogy iktassa ki a gépet, mivel nem kívánják használni. Ennek hátterében jellemzően anyagi nehézségek húzódnak meg: tízéves korig évente egyszer, fölötte kétszer kötelező ellenőrizni a felvonókat, ennek magas, akár több tízezer forintos költsége is lehet - írja a Világgazdaság.