Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor

Kiderült, mennyibe kerülnek idén a tankönyvek

InfoRádió
2019. július 31. 08:45
Elkészültek a tankönyvek, közölte az InfoRádióval a beszerzést és terjesztést végző állami Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (Kello) ügyvezető igazgatója. Tőczik Zsolt hozzátette: már az állami és a magánkiadók kiadványai is beérkeztek a raktárukba. A kiszállítást augusztus 1-jén kezdik, terveik szerint pedig augusztus 31-re minden iskolába hiánytalanul eljutnak majd a kiadványok.

"A tankönyvek sokszorosítása megtörtént, készen vagyunk" – mondta Tőczik Zsolt, a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (Kello) ügyvezető igazgatója az InfoRádiónak. A több mint 450 éves nyomdai múlttal rendelkező Alföldi Nyomda által vezetett magyar nyomdák konzorciuma a múlt hét végéig leszállította az összes, a Könyvtárellátó által megrendelt tankönyvet, nagyságrendileg 12 millió darabot. A magánkiadók által gyártott, illetve forgalmazott kiadványok szintén beérkeztek a múlt héten, vagyis kijelenthető, hogy elkészültek a tankönyvek.

Idén az iskolák 13 millió 70 ezer darab könyvet rendeltek, ami a tavalyi évhez képest körülbelül 570 ezerrel több,

ebből az állami részarány mennyiségileg nézve 86 százalék, ismertette Tőczik Zsolt. Az árak idén ismét csökkentek, az előző évhez képest 10 százalékkal. Míg tavaly körülbelül 923 forint volt egy tankönyv átlagára, ugyanez idén 834 forint. Ez nagy részben annak köszönhető, hogy az állami részarány növekedett - mondta a szakember.

Azt, hogy egy diák tankönyvcsomagja mennyibe kerül, nehéz átlagban meghatározni, hiszen ez függ attól, hogy milyen évfolyamra jár, de az sem elhanyagolható, hogyha valaki például nem a Kellón, hanem más csatornákon keresztül szerzi be a tankönyvet, akkor az ár

pár ezer forinttól 15-16 ezer forintig terjedhet,

tette hozzá az ügyvezető igazgató.

A már kinyomtatott könyvek kiszállításának előkészítésén a Könyvellátó hetek óta dolgozik. Az első szállítási nap augusztus 1-je, vagyis most csütörtökön kerül az első iskolákba a megrendelt tankönyv. A kiszállítás órára pontosan fog zajlani, naponta 250-300 iskolába, egészen augusztus 31-ig. A tanévnyitóig minden intézménybe megérkeznek, ígérte az ügyvezető igazgató.

Mint az előző években, idén is van lehetőség pótrendelések leadására, az igényeket szeptember 15-ig fogadja a Kello.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Elkészültek a tankönyvek
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást