Nyitókép: MTI/Mónus Márton

Hajóbaleset: újra letartóztatták az ukrán kapitányt

Infostart / MTI
2019. július 31. 16:16
Ismét elrendelte a dunai hajóbaleset ügyében a szállodahajó meggyanúsított ukrán kapitányának letartóztatását a Budai Központi Kerületi Bíróság - közölte a döntés után a gyanúsított védője, Tóth M. Gábor.

Tóth M. Gábor elmondta, a kerületi bíróság azt állapította meg, hogy a segítségnyújtás elmulasztásának feltételei is fennállnak. Ezzel kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy védence a baleset után megkezdte a bajba jutottak mentését.

Az ügyvéd kifogásolta, hogy a bíróság a letartóztatási okok között említette a gyanúsított "felelősségelhárító" magatartását, holott szerinte ez a bírósági hivatkozás meglehetősen idejétmúlt, meghaladott.

Az eljárás megnehezítésével mint letartóztatási okkal kapcsolatban az ügyvéd azt emelte ki, hogy ez megítélése szerint két hónappal az események után már nem jogszerű és nem is észszerű. A gyanúsított ugyanis heteken át szabadon közlekedhetett Budapesten, és megsemmisíthetett volna bizonyítékokat. Arra is felhívta a figyelmet az ügyvéd, hogy védence a bűnügyi felügyelet szabályait maradéktalanul betartotta.

Hozzátette:

fellebbeznek a döntés ellen.

A fellebbezésről a Fővárosi Törvényszék fog dönteni.

A Fővárosi Főügyészség szerdai közleményében azt emelte ki, hogy a nyomozási bíró osztotta azt az ügyészségi álláspontot, amely szerint

csak a legsúlyosabb kényszerintézkedéssel biztosítható a terhelt jelenléte az eljárásban, valamint kizárólag így akadályozható meg a bizonyítás megnehezítése vagy meghiúsítása.

A hajóskapitány letartóztatását a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség kedden azután kezdeményezte ismét, hogy a nyomozóhatóság hétfőn közölte: segítségnyújtás 35 rendbeli elmulasztása miatt is gyanúsítottként hallgatta ki a szállodahajó kapitányát, akit ismét őrizetbe is vett. A Budapesti Rendőr-főkapitányság korábban az ügyben vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget okozó gondatlan veszélyeztetése miatt indított eljárást.

Május 29-én a Hableány sétahajó a Margit híd közelében összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval és elsüllyedt. A Hableányon 33 koreai turista, valamint a kéttagú magyar személyzet utazott, és csak hét embert sikerült kimenteni közülük.

A kapitányt június 1-jén már egyszer letartóztatták, de akkor a bíróság lehetővé tette azt is, hogy 15 millió forint óvadék ellenében Budapest területén bűnügyi felügyelet alá kerüljön, nyomkövető eszköz alkalmazása mellett. Az óvadékról szóló döntés június 12-én lett jogerős, a kapitány másnap - miután letette az óvadékot - bűnügyi felügyelet alá került.

A legfőbb ügyész ezután a Kúriához fordult, amely hétfőn kihirdetett elvi jellegű határozatában kimondta: törvénysértő volt az alsóbb fokú bíróságok döntése, hogy óvadékot engedélyeztek a hajóskapitány ügyében, mert nem álltak fenn a feltételei a bűnügyi felügyelet elrendelésének, és így az óvadéknak. A konkrét ügyben ugyanakkor a kényszerintézkedés akkor még változatlan maradt.

A hajóbalesettel kapcsolatos összes cikkünket elolvashatja ITT.