Nyitókép: MTI Fotó: Máthé Zoltán

Nagy változás jön a Balatonon

Infostart
2019. július 6. 07:30
Kezdődik a szeptemberig tartó hajózási főidény: 58 napon át elérhető valamennyi szolgáltatás.

Az előző évhez képest lényegesen később, csak 2019. április 20-án indult el a 173. személyhajózási szezon a Balatonon. Tavasszal, illetve az előidényben június 30-ig összesen 157 ezer utast szállítottak a személyhajók. Az idei személyhajózási szezonban a pünkösdi hétvége mellett a Balaton-átúszás volt az év eddigi legforgalmasabb napja. Június 29-én Balatonboglár és Révfülöp között, egyetlen nap alatt 13 700 utast szállítottak a társaság hajói - írja a veol.hu.

A július 6-án kezdődő, 58 napos személyhajózási főszezonban 15 útvonalon, 21 kikötőből több mint négyezer alkalommal indulnak a BAHART települési menetrendi járatai. A főidényben a legkedveltebb útvonalakon, így Siófok-Balatonfüred-Tihany, illetve Fonyód-Badacsony között naponta összesen 14-14 járat közlekedik majd. A Fonyód-Badacsony közötti járatoknál ütemes, jól megjegyezhető indulási időpontokat vezettek be. Balatonmáriafürdő és Balatongyörök között növelték a napi járatok számát, míg Balatonszemes és Balatonakali között két új átkelő járatot indítanak pénteki napokon.

Családbarát szolgáltatásként öt menetrendi nagyhajón gyereksarok is várja a kicsiket az idei évben. A kisgyermekes családok kifejezetten gyermekbarát programokkal induló hajókkal, gyermekjegyekkel találkozhatnak, az idősebbek bulihajókkal utazhatnak, vagy Balatonfüredről indulva az új „Csillaglesen Kelénnel” elnevezésű sétahajózási programon vehetnek részt.