Nyitókép: MTI Fotó: Komka Péter

Vita a bárányhimlő elleni kötelező oltás időzítéséről

InfoRádió
2019. június 1. 09:53
Már döntöttek arról, hogy a bárányhimlő elleni védőoltást 13 és 16 hónapos korban adják majd be a gyermekeknek, amikor ez kötelezővé válik. A Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke viszont azt tartaná megfelelőnek, ha a vakcinát 15 és 18 hónapos korban, más oltásokkal együtt adnák be.

Több gyermekorvos már évek óta oltja bárányhimlő ellen a gyermekeket, csak eddig a szülőknek meg kellett venniük a vakcinát.

"A gyerekorvosok sok-sok éve adják is fakultatív oltásként, a legtöbben 15 és 18 hónapos korban, más oltásokkal együtt, ezt jeleztük is a tárcának" - mondta el az InfoRádióban Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke. "Ez felelne meg a mi szokásainknak és a nemzetközi trendeknek is" - tette hozzá.

Az egészségügyért felelős államtitkár ezzel szemben közölte: nem változtatnak az ősszel bevezetendő kötelező védőoltás időpontján.

Horváth Ildikó hangsúlyozta: álláspontjuk szerint nem jó, ha a bárányhimlő elleni oltást más vakcinákkal együtt adják be. Az államtitkár szerint azért is előnyösebb elkülöníteni a védőoltásokat, mert így pontosan lehet azonosítani, hogy melyik okoz esetleg bizonyos gyerekeknél szövődményeket.

A Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke szerint viszont ezzel eddig sem volt gond,

sőt a több oltóanyag beadása előnyös is lehet.

"Tudjuk azt, hogy amely oltások szakmailag együtt adhatók, ott a legtöbb esetben bizonyított, hogy jobb az immunválasz az együttes beadás esetén. Még jót is tesz a hatás szempontjából a dolog" - fogalmazott Póta György, példaként említve, hogy a 2, 3, 4 hónapos csecsemők kötelező oltásakor eleve hatféle dolgot adnak egyszerre a "szurikból", sok éve így oltanak.

Horváth Ildikó szerint nem mondható, hogy az egész orvosszakma egyetért a Házi Gyermekorvosok Egyesületével, sokan azokat a járványügyi szempontokat tartják szem előtt, amelyeket az országos tisztifőorvos is képvisel.

Póta György arról is beszélt, hogy írtak egy levelet az országos tisztifőorvosnak, amiben kérték, hogy gondolja át még egyszer, de érdemi nemleges választ kaptak.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Bárányhimlőoltás - Póta György
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Horváth Ildikó
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást