Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Hajózási szakértő: ezért süllyedt el ilyen gyorsan a Hableány

InfoRádió
2019. május 30. 11:46
A két hajó legénységének műszerekkel és szabad szemmel is észlelnie kellett egymást, ezért a balesetet vagy műszaki hiba, vagy emberi mulasztás okozta - mondta az InfoRádiónak Bencsik Attila, a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke.

Normális, hogy ekkora a hajóforgalom a Duna belvárosi szakaszán. Nincs is arra szabály, hogy hány hajó lehet egyszerre a budapesti szakaszon - tudta meg az InfoRádió Bencsik Attilától. A Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke azt is elmondta, hogy a vízi közlekedés szabályai értelmében korlátozott látási viszonyok között is hajózhatnak ezen a részen, természetesen fokozott figyelemmel.

A balesetről egy nem túl jó minőségű videofelvétel látott csak napvilágot, ez alapján a szakértő úgy látja, több dolog is történhetett:

az első lehetséges ok a műszaki ok, főként a navigációs berendezések hibája, de lehet emberi figyelmetlenség is.

Bencsik Attila elmondta, a Dunának ezen a szakaszán nincs sebességkorlátozás, viszont a körülmények nehezítették a hajósok dolgát. "A folyó most erősen árad, ezért a völgymenő hajók sebessége az átlagosnál magasabb, ilyenkor nehezebben is kormányozhatók" - mondta a szakember.

Azt is jelezte, hogy minden hajó fel van szerelve egy olyan jeladó transzponderrel, amely a hajók mozgását folyamatosan és visszanézhetően rögzíti. Ezeket a felvételeket kielemezve szerinte egészen pontosan meg fogják tudni állapítani, hogy mi okozta a balesetet. "Ha ennek a műszernek a kijelzője be volt kapcsolva és működött, akkor

észlelnie kellett egymást a két hajónak. Sőt feltételezhetően szabad szemmel is látniuk kellett egymást a baleset időpontjában"

- mondta.

Bencsik Attila szerint nem is kellett jelentős sérülés vagy lék a Hableányon ahhoz, hogy pillanatok alatt elsüllyedjen. "Ha a kis személyhajó a magasabban lévő, áradás felőli pozícióban volt, akkor gyakorlatilag

az ütközés után a víz nyomása fordította be a másik, nagyobb hajó alá a kisebb hajótestet"

- mondta a szakértő.

A videofelvételen látható, hogy az ütközésben részt vevő szállodahajó a Margit híd előtt cikcakkban haladt, de a szakértő szerint ez nem rendkívüli.

"Egy hidat meg kell hajózni. Az áramlási irányoknak megfelelően kell olyan szöget felvenni, hogy amikor a hajó beér a híd alá, a vízáramlás se jobbra, se balra ne térítse el. Ez megszokott hajózási módszer és követelmény" - mondta Bencsik Attila, és hozzátette, rendkívül ritkák az ilyen balesetek a Dunán, az elmúlt két évben egy, halálos hajóbaleset történt a Duna magyarországi szakszán.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hajóbaleset - Bencsik Attila
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást