Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

A nemzeti összetartozás évéről is szavaznak az Országgyűlésben

InfoRádió
2019. május 27. 06:18
Az Országgyűlés hétfőtől kéthetes üléssel folytatja munkáját. A képviselők hétfőn többek között a kormány tagjait interpellálják, majd kedden a nagyszülői gyed bevezetéséről is tárgyalni kezdenek.

Megemlékezéssel kezdődik az Országgyűlés plenáris ülése délután egy órakor. A törvényhozás tagjai Nagy Ferenc József munkássága előtt hajtanak fejet. A volt parlamenti képviselő, a Kisgazda Párt korábbi elnöke, az Antall-kormány és a Boross-kormány földművelésügyi minisztere május 14-én, 96 éves korában hunyt el.

Ezután napirend előtti felszólalások lesznek, melyek előadói várhatóan a tegnapi európai parlamenti választások eredményét értékelik.

Körülbelül negyed háromtól megkezdődnek a határozathozatalok. A képviselők elfogadják a napirendet, utána felkérik az igazságügyi bizottságot a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság tavalyi beszámolójának megtárgyalására, a gazdasági bizottságot pedig a Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal hasonló beadványának megvitatására.

Ezt követően létrehoznak egy eseti bizottságot az Alkotmánybíróság tagjainak jelölésére, majd belevágnak az interpellációkba, a kérdésekbe és az azonnali kérdésekbe.

Kedden általános vitákat tartanak az állattenyésztés helyzetéről, a Magyarország és Brazília közti kiadatási egyezményről, arról, hogy 2020-at, a trianoni békediktátum 100. évfordulójának évét a nemzeti összetartozás évének nyilvánítsák-e, valamint több nemzetközi egyezmény kihirdetéséről és a nagyszülői gyedről. Ez utóbbit Orbán Viktor jelentette be a kormány hétpontos családvédelmi akciótervének részeként.

A Parlament jövő héten hétfőn is összeül. Akkor nem lesznek viták, csak napirend előtti felszólalások, kérdések és azonnali kérdések.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Országgyűlés előzetes
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást