Nyitókép: Varga György

Irgalmatlan a létszámnyomás a táborszervezőkön

InfoRádió
2019. május 18. 17:25
Idén várhatóan több mint 215 ezer gyermek vesz részt nyári táborokban. A legnépszerűbbek a sport-, az idegen nyelvi, az informatikai, és a képességfejlesztő programok.

Egyre nő a nyári táborban részt vevő gyermekek száma – hangsúlyozta az InfoRádióban a Táborfigyelő portál ügyvezetője, Tóth Béla. "Várhatóan több mint 215 ezer gyermek fog táborozni az idei esztendőben. Ennek egyértelműen az az egyik oka, hogy a családok anyagi lehetőségei egyre több helyen engedik meg, hogy táboroztassák a gyermeküket, illetve

azt is felismerték a szülők, hogy a gyermekfelügyelet mellett rengeteg pozitív hatása van a gyermek önállóságára, szocializációjára".

A szülők nagy része már áprilisig lefoglalta a helyet gyermekének, így most már nagy a tülekedés a legjobb táborokért – tette hozzá a táborösszehasonlító portál vezetője.

"Március-április hónapokban a legjobb ár-érték arányú táborok turnusai teljesen beteltek, már csak várólistákra tudták fogadni a gyerekeket.

Miután ezek a várólisták is már-már táborlétszám hosszúságúak lettek, a táboszervezők, ahol tehették, plusz turnusokat írtak ki"

- mutatott rá a Táborfigyelő portál ügyvezetője.

A kínálat óriási. Csak a Táborfigyelőn csaknem ezer turnus közül lehet választani. "Az idei évben a sporttáborok, az idegennyelvi - elsősorban angol - táborok, továbbá az informatikai és a képességfejlesztő táborok a mezőny legnépszerűbbjei".

A táborok ára átlagosan mintegy 10 százalékkal nőtt, így

egy egyhetes napközis programért átlagban 35 ezer forintot, egy ottalvósért pedig 50 ezer forintot kell fizetni.

Nagyok a különbségek: létezik 26 ezer és 219 ezer forintos tábor is – közölte a Táborfigyelő vezetője.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Nyári táborok - telt ház van
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást