Nyitókép: Pixabay

Reggeltől estig szedtek szemetet a Duna-parton

Infostart
2019. április 15. 19:10
Az Aztakeservit egyesület tagjai és az általuk mozgósított aktivisták szombaton egész nap szedték a szemetet Dunaföldvár külső területei.

Az akciót alapos előkészítés előzte meg: felmérték a célba vett terepeket, biztosították a szükséges munkaeszközöket, zsákokat és szállítójárműveket, Alapos előkészítéssel álltak neki most végrehajtott akciójuknak, de számba vették a szemét elhelyezéséből eredő feladatokat is – írja a DUOL.

Ferenczi Zsolt, az egyesület elnöke szerint az elismerés azokat illeti, akik a hűvös és esősre fordult időjárás ellenére is munkába álltak szombat reggel. A szervezet vezetője elmondta: aznap reggel 7-től délután 4-ig munkálkodtak, de az előkészületek már egy jó hónappal ezelőtt megkezdődtek.

„A célunk az volt, hogy Dunaföldvár külső területeit, beleértve a Duna-partot és a szigetet is, megtisztítsuk a hulladéktól. A településen kívül talált illegális hulladéklerakókat is felszámoltuk.

Sok tervünk van, és ez a munka annak csak egy része”

– tájékoztatott Ferenczi Zsolt, aki kiemelte: az eső ellenére körülbelül százötvenen segítették a nehéz munkát. A szemétgyűjtéssel nem zárult le a program: a Duna-parti bázisukra várták azokat, akik „tort” akartak ülni a szeméten egy vacsorával, itallal és koncertekkel.

Az egyesület elnöke elárulta: a munkájuk eredményeként hatalmas depónyi szemetet a Dunanett Kft. elszállítja a megfelelő helyszínre. Előtte azonban szétválogatják a fémet, üveget, műanyagokat és egyebeket. Az eldobált PET-palack mennyisége az elmúlt két év alatt, mintegy nyolcvan százalékkal csökkent. „Az akcióink jó hatással voltak az emberekre” – mondta Ferenczi Zsolt, hozzátéve: egyik céljuk, hogy elsősorban a fiatalokat nyerjék meg magunknak. „Fogadják el, és álljanak mellénk, mert amit mi csinálunk az igenis egy menő dolog. Nekünk ez nem ciki, hanem büszkeség” – fogalmazott az egyesület vezetője.