Nyitókép: pexels.com

Nagyobb fegyelmet hozhatnak a kórházakba a költségvetési felügyelők

Infostart / InfoRádió - Király István Dániel
2019. április 3. 07:57
Költségvetési felügyelőket neveznek ki a leginkább eladósodott kórházakba – erről döntött a szaktárca. Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár az InfoRádiónak nyilatkozva elmondta: a következő öt hétben – többek között az adott kórház vezetése és a szaktárca munkatársai közösen – áttekintik több intézmény kiadásait, gazdálkodását.

Az Infostart is beszámolt róla, kormány-előterjesztésben szerepel majd, hogy a kórházak felügyeletének és irányításának megerősítése érdekében épüljön ki egy kontrolling- és monitoringrendszer, valamint változtassanak a szakrendelők és a kórházak finanszírozásán. A Magyar Nemzet információi szerint pedig a kormány döntéséig tartó átmenti időszakban

a leginkább eladósodott tizenhárom kórházhoz költségvetési felügyelőket neveznek ki, a jelenlegi vezetők közül többeket várhatóan menesztenek, a pozícióikra pedig új pályázatokat írnak ki.

Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár az InfoRádiónak elmondta: a költségvetési felügyelők jelenlététől nagyobb gazdálkodási fegyelmet remélnek, valamint azt is vizsgálják, hogy mely tényezők vezethettek az eladósodáshoz.

A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő meghatározza, hogy a kórházak teljesítményvolumen-korlátját, ami megszabja a bevételi lehetőségeit. Ez azonban sokszor nincs arányban azzal, hogy milyen infrastruktúrával és személyi állománnyal látja el a feladatát – tette hozzá az államtitkár. A költségvetési felügyelők vizsgálata erre is kiterjed majd, illetve arra, hogy milyen módszerekkel lehetne költséghatékonyan működtetni az intézményeket.

A szakembereket a Pénzügyminisztérium nevezi ki a főigazgató és a gazdasági igazgató mellé, az ő munkájukat ellenőrzik majd

– tájékoztatott Horváth Ildikó.

A kinevezett szakemberek hatásköre kellően tág ahhoz, hogy megfelelő mértékű hatással legyenek az intézmények működésére – vélekedett az államtitkár.

Mint mondta: a napokban megkezdték az intézkedési tervek tárgyalását, ezeken a megbeszéléseken az adott kórház vezetősége, a költségvetési felügyelő, a fenntartó – a legtöbb esetben ez az Állami Egészségügyi Ellátó Központ – és a minisztérium szakemberei vesznek részt.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A a kórházak fő- és a gazdasági igazgatóinak munkáját ellenőrzik a költségvetési felügyelők
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást