Nyitókép: Pexels

Az egészségügy minden területére kiható fejlesztési program indul

Infostart / InfoRádió - Németh Zoltán
2019. március 26. 07:17
Három budapesti egyetem és a józsefvárosi önkormányzat kötött megállapodást a felsőoktatás versenyképességének növelése céljából. A Semmelweis Egyetem tudományos és innovációs rektorhelyettese abban bízik, hogy ez a magyar egészségügyre is pozitívan hat majd.

A projekt keretében infrastrukturális fejlesztéseket, illetve tudományos és innovációs programokat is véghezvisznek. Az egyik elem a digitális egészségipar korszerűsítése, amihez nélkülözhetetlen az informatikai karral is rendelkező Pázmány Péter Katolikus Egyetem részvétele – tájékoztatta az InfoRádiót Ferdinandy Péter, a Semmelweis Egyetem tudományos és innovációs rektorhelyettese. Adatvédelmi kérdésekben pedig a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tudására van szükség – tette hozzá.

A rektorhelyettes emlékeztetett: a március 8-án megjelent kormányhatározat szerint több innovációs parkot hoznak majd létre. A Semmelweis Egyetem vezetésével létrejövő egészségipari science park olyan altudományágakra koncentrál, mint a gyógyszer- és a biotechnológiai ipar, valamint az orvosi eszközök fejlesztése.

„Ezek ma nagyon szoros összefüggésben állnak egymással, és ezek a tudományágak közösen képesek komolyabb innovációra és azoknak a piacra vitelére”

– fogalmazott.

A program az egészségügyi ipar és a betegellátás fejlesztését egyaránt célozza. A fejlesztés lényege, hogy a kialakított tudás piacra kerül majd, így előbb-utóbb a betegekhez is eljut az így kialakult információ – hangsúlyozta Ferdinandy Péter, hozzátéve: reményeik szerint a fejlesztések az egészségügy minden területére ki fognak hatni.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Az egészségügy minden területére kiható fejlesztési program indul
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást