Nyitókép: MTI/Komka Péter

Havas Ágnes: nemzetközi sikereket érnek el a magyar filmek

Infostart / InfoRádió
2019. március 21. 18:48
A Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója a Filmalap támogatási rendszeréről, az idén mozikba kerülő magyar filmekről és a magyar film nemzetközi sikeréről beszélt az InfoRádió Arena című műsorában. Havas Ágnes kijelentette: nem lesz új filmügyi kormánybiztos.

Évente mintegy 200-250 pályázat érkezik a Magyar Nemzeti Filmalaphoz, amely pályázatain keresztül támogatja a magyar vagy koprodukciós filmek forgatókönyveinek fejlesztését, gyártás-előkészítését, gyártását, illetve ezek terjesztését, marketingjét – mondta Havas Ágnes. A vezérigazgató hozzátette: az Inkubátor program keretében a pályakezdő rendezők első egészestés animációs, dokumentum- vagy játékfilmje elkészítését támogatja a Filmalap. Forgatókönyvírással együtt 62 millió forint támogatást nyújtanak az alkotásokhoz, azonban – kiemelte – ezen készítők is igénybevehetik a filmszakmai adókedvezményt.

Havas Ágnes arról is beszélt, hogy tavaly célzottan történelmi filmek elkészítésére írt ki pályázatot a Filmalap.

Több mint 400 forgatókönyvből választottak ki 14-et, amelyek fejlesztési támogatásban részesülhetnek.

Az 1 millió forintos díjat megnyerő alkotóknak szakmailag tapasztalt párra kellett találniuk, akivel közösen dolgozzák ki az adott filmtervet.

A Filmalap vezérigazgatója kiemelte: az utóbbi években újra nemzetközi sikert tudtak elérni a magyar filmek. Az 1945, a Testről és lélekről és az Aurora borealis sok külföli országba eljutott, ezzel jó hírét vitték a magyar filmgyártásnak.

Idén összesen még 14 új magyar film kerül a mozikba, köztük nyolc elsőfilmes rendező alkotása.

Ilyen például Felméri Cecília Spirál vagy Bagota Béla Valan című thrillerre, de Hartung Attila is először készíthetett játékfilmet, melyet a Senki nem megy sehova címmel vetítenek majd a hazai mozik. Tapasztalt és elismert magyar filmrendezők művei is láthatók lesznek idén, mint például az Oscar-díjas Szabó István Zárójelentés vagy Gothár Péter Hét kis véletlen című alkotása.

Havas Ágnes az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt, hogy a kormány úgy döntött, Andy Vajna halála után nem tartják meg a filmügyi kormánybiztos pozíciót. A vezérigazgató azt is elárulta, kik lettek a Filmszakmai Döntőbizottság új tagja.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Havas Ágnes: nem lesz új filmügyi kormánybiztos
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Havas Ágnes az új filmekről
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást