Nyitókép: MTI/Krizsán Csaba

Új fejlemények a korrupcióval vádolt rendőrök ügyében

Infostart
2019. február 28. 12:01
Összesen 18 autópálya-rendőrt gyanúsít vesztegetéssel a Központi Nyomozó Főügyészség, valamennyiük letartóztatására javaslatot tettek.

Kedden vettek őrizetbe több autópálya-rendőrt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy készpénzért cserébe nem büntettek meg szabálysértő autósokat az M1-es autópályán Győr megyében.

A Kisalföld úgy tudja, kedden késő estig folyt a kihallgatásuk, majd szerdán a bíróság következett. A Győri Regionális Nyomozó Ügyészség mind a 18 őrizetben lévő gyanúsított esetében letartóztatásra tett indítványt. A kényszerintézkedés elrendeléséről a Győri Törvényszék Katonai Tanácsa dönt. A tárgyalások már szerdán délután elkezdődtek, és csütörtökön folytatódnak.

A lap szerint kihallgatják az érintettek közvetlen hozzátartozóit is – közülük többen elmentek a bíróságra, hogy hozzátartozójukat láthassák. Nyilatkozni egyikük sem akart, de középkorú férfiak és nők mellett fiatal arcok is feszülten figyelték a folyosót, ahol a gyanúsítottakat – a kameráktól távol – a tárgyalótermekbe kísérték.

A korrupciós ügyben szinte a teljes lébényi rendőrőrs érintett,

információk szerint az eljárás során csak a parancsnok és a helyettese maradhatott a beosztásában

A Győri Regionális Nyomozó Ügyészség előnyért hivatali kötelességet megszegve bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást.

A korábbi közleményben azt tudatták: a nyomozás eddigi adatai szerint a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságnál dolgozó rendőrök az M1-es autópályán ellátott szolgálatuk alatt a szabálysértőkkel szemben készpénzért cserébe "elálltak a további intézkedésektől".

Az ügyészség a bizonyítékokra tekintettel kedden összehangolt akciókat hajtott végre, amelyek célja az elkövetők tettenérése, elfogása, őrizetbe vétele és további bizonyítékok beszerzése volt. Az ügyészség házkutatásokat végez, gyanúsítottakat hallgat ki, ezek jelenleg is folyamatban vannak.

Az ügyben 18 embert vettek őrizetbe, a házkutatások során több mint tízezer euró (csaknem 3,2 millió forint) készpénz került elő. Az ilyen hivatali vesztegetés elfogadása 2-től 8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, azonban a büntetési tétel felső határa - tekintettel a halmazati szabályokra - 12 év.