Nyitókép: Varga György

Ne higgyük, hogy mindjárt itt a nyár - ezért

Infostart
2019. február 27. 18:21
Csütörtökön az ország egyes területein akár 20 fok is lehet árnyékban. Aztán jön a péntek.

A ködfoltok feloszlása után

a csütörtök nagy részében káprázatos idő várható - 14 és 20 fok közötti csúcshőmérsékletekkel, csapadék nélkül -,

ám este észak felől megnövekszik a felhőzet, és a szél sem lesz gyenge. Az Alpokalján lehet a legmelegebb.

Pénteken viszont egész nap erősen felhős lehet az ég, a Dunántúlon szórványosan, másutt több helyen várható kisebb eső, zápor, az északnyugati szél több helyen megerősödik - írja a met.hu.

A pénteki csúcs jellemzően 5 fokkal lesz alacsonyabb a csütörtökinél,

de az erős szél és az eső miatt akár még hidegebbnek is lehet majd érezni.

Hétvégén még hidegebb lesz, igaz, már kisebb eséllyel fog esni, és főként csak a Dunántúlon. Szombaton a legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 10 fok között alakul, északkeleten lesz a hidegebb. Vasárnap hiába lesz egy-két fokkal melegebb már, újra esőre számíthatunk.

Az éjszakai fagyokra továbbra is készülni kell.