Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Kocsis Máté: a következő ciklus meghatározó lesz Európa életében

Infostart / InfoRádió
2019. február 26. 13:48
A jövő évi költségvetés elfogadását és a családvédelmi akciótervhez szükséges jogalkotást tartja a tavaszi ülésszak legfontosabb feladatainak a Fidesz frakcióvezetője. Kocsis Máté szerint nem csitulnak, hanem élesednek majd a menekültválság körül kialakult viták a kampányban – akár az Európai Néppárton belül is.

Nincs politikai naptár az európai parlamenti kampány előtti és utáni országgyűlési törvényalkotási menetrendre – mondta az InfoRádió Aréna című műsorába Kocsis Máté. A Fidesz frakcióvezetője elárulta: majdnem négy tucat törvényjavaslat kerül a tavaszi ülésszakban az országgyűlés elé. Az EP-kampány előtt szünet lesz a parlamentben, és, hogy mit tárgyalnak előtte és mit utána, jogalkotási, és nem politikai szempontokon múlik.

A Fidesz célja, hogy az országgyűlés az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően

még a nyári szünet előtt elfogadja a 2020-as költségvetést

– mondta a frakcióvezető. Varga Mihály pénzügyminiszter az európai parlamenti választások után, de még a tavaszi ülésszakban nyújtja be a javaslatot, júliusban pedig valószínűleg elfogadja a ház.

A családvédelmi akcióterv egyes intézkedéseinek hatályba lépését júliusra tervezik.

Kocsis Máté elmondta: jelenleg vizsgálják annak lehetőségét, hogyan valósulhatna ez meg minél hamarabb. Kiemelte: a rendeletalkotás gyorsabb és egyszerűbb, így, amit lehet, ezen a szinten oldanának meg, amihez pedig törvényerő kell, minél hamarabb az országgyűlés elé vinnék. A júliusi határidőt úgy lehet garantálni, ha a javaslatokat március 12-e előtt, a kormányzati benyújtás esetén pedig még februárban benyújtják – tette hozzá. A Fidesz frakcióvezetője elmondta: az országgyűlés április 5-étől május 26-áig, az európai parlamenti választásokig tart majd szünetet.

Megkerülhetetlen a migráció körüli vita

Az elmúlt időszak uniós tagállami parlamenti választásai is azt mutatták, hogy mindenhol a migrációval és a bevándorlással kapcsolatos vita volt a kampányok fő témája – mondta Kocsis Máté. „A bevándorlás körüli vita szerintem nem megkerülhető” – fogalmazott, hozzátéve: nem tudna erősebb, nagyobb, égetőbb problémát és élesebb vitát mondani, mint a migráció.

Ez a vita a Fideszt is soraiban tudó Európai Néppárton belül is megvan – mondta Kocsis Máté. A politikus szerint ezek a viták nem csitulni, hanem élesedni fognak, egyrészt a kampány, másrészt a konfliktus valódisága miatt.

„A következő ötéves ciklus Európa életében, az Európai Parlamentben nagyon meghatározó lesz”

– vélekedett, hozzátéve: nem mindegy, hogy milyen parlamenti többség és bizottság alakul.

A jelenlegi elnök, Jean-Claude Juncker és a bizottság munkájáról talán szükségtelen vitatkozni, mivel befejezi pályafutását – mondta Kocsis Máté. Azt azonban kiemelte: a Fidesz nem tartja sikertörténetnek a luxemburgi politikus regnálását. A frakcióvezető szerint a történelem meg fogja jegyezni, hogy az ő érájában „mentek ki a britek és jöttek be a migránsok”. Ez talán jobb lett volna, ha fordítva történik – tette hozzá.

Európa-bajnokság kormányzati garanciával

Amikor Magyarország Szlovákiával közösen elnyerte a 2022-es férfi kézilabda Európa-bajnokság rendezési jogát, a pályázatban vállalt kötelezettséget egy új budapesti csarnok építésére – mondta el a Magyar Kézilabdaszövetség elnöke. Budapesten közel 20 ezer férőhelyes arénát építenek, de bővítik a veszprémi csarnokot is, illetve Szegeden is létrehoznak egy 8 ezer fős, több funkciós helyszínt, továbbá debreceni Főnix Csarnokot is felújítják – részletezte Kocsis Máté.

Orbán Viktor miniszterelnök a férfi kézilabda Európa-bajnokság rendezésére kormánybiztost nevezett ki – emlékeztetett Kocsis Máté. A pályázat feltétele volt ugyanis, hogy a kormányzat vállaljon garanciát arra, hogy az ország képes megrendezni a sporteseményt.

A Magyar Kézilabda Szövetség elnöke hangsúlyozta:

az új budapesti aréna talán Európa legnagyobb ilyen létesítménye lesz.

Hozzátette: ez nem csak sportcélokat szolgál majd, kulturális és más szórakoztató programok helyszíne is lesz, így szükség lesz ekkora csarnokra. Az óriási méret miatt viszont a rendelkezésre álló rövid, tehát a kormány- és parlamenti döntésekkel kell segítenie a projektet – tette hozzá Kocsis Máté. Szegeden a jelenlegi aréna közelében épül új csarnok, a budapesti helyszín azonban még nem tart ott, hogy be lehessen jelenteni – mondta Kocsis Máté.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kocsis Máté a néppárti vitákról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Kocsis Máté a parlamenti menetrendről
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Kocsis Máté a kézilabda-csarnokokról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást