Nyitókép: Az M2-es autóút Dunakeszit elkerülő szakasza 2017. február 8-án. A fejlesztést követően Budapest és Vác között végig óránként 110 kilométerrel lehet majd haladni. MTI Fotó: Kovács Tamás

Autósok, figyelem, fejlemények a kötelező ügyében

Infostart / MTI
2019. február 25. 12:00
A tavaly novemberi kampányidőszak után, január elsejével több mint 135 ezer kgfb szerződés szűnt meg, szemben a 2018 január elsejével megszűnt 160 ezerrel.

Március 1-jén éjfélig kell eljuttatniuk az esedékes díjrészleteket régi vagy új biztosítójukhoz azoknak, akik január elsejével új kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) szerződést kötöttek - hívta fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) hétfői közleményében.

Mivel a 2010 után vásárolt gépjárművek kgfb-szerződésének évfordulója már nem január 1-je, hanem a szerződés megkötésének dátuma, évről évre gyengül az év végi kötelező kampány intenzitása. A tavaly novemberi kampányidőszak után, január elsejével több mint 135 ezer kgfb szerződés szűnt meg, szemben a 2018 január elsejével megszűnt 160 ezerrel. A társaságok az újonnan forgalomba helyezett gépjárművekkel együtt 136 ezer új szerződést kötöttek meg január elsejével. Az ügyfelek között 68 ezer a személyautóval rendelkező magánszemély, tavaly még 100 ezren voltak - ismertették.

A segédmotoros kerékpárok nélkül számított és kötelező felelősségbiztosítással rendelkező gépjármű állomány már túllépte az 5 milliós darabszámot, túlnyomó részük magántulajdonban lévő személygépkocsi. Ezek közül már csak nagyjából minden negyedik autós kgfb-szerződésének az évfordulója az év első napja. A személygépkocsik esetében még alacsonyabb az arány:

közel 837 ezer jármű szerződése fordult az év végén

a Mabisz adatai szerint.

A jogszabály szerint legkésőbb a kgfb-díj esedékességétől számított 60 napos türelmi idő végéig kell beérkeznie a biztosító társasághoz az aktuális díjrészletnek - ez a január 1-jei évfordulós szerződéseknél március 1-je. Ha addig az időpontig nem érkezik be az összeg a biztosítóhoz, úgy a szerződés díjnemfizetés miatt megszűnik, és a díjjal nem fedezett időszakra fedezetlenségi díjat kell fizetnie az ügyfélnek, az ebben az időszakban okozott kárt pedig a károkozónak kell megtérítenie.

A fedezetlenségi díj személygépkocsik esetében, 2019-ben - a gépjárművek teljesítményétől függően - 460-1030 forint naponta

- áll a közleményben.

Ha a kgfb-szerződés díjnemfizetés miatt szűnik meg, azt kizárólag a korábbi biztosítónál lehet újrakötni ugyanazon biztosítási időszakra - tették hozzá.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
KGFB-határidő: március 1.
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást