Nyitókép: Závecz Research Intézet

Závecz: már nem hat a túlóratörvény a pártok támogatottságára

Infostart / InfoRádió
2019. február 18. 16:55
Amíg a decemberi, januári pártpreferenciákon változtattak a túlóratörvénnyel összefüggő történések, addig az elmúlt hónapban már nem volt ezeknek hatása. A Fidesz visszaesése megállt, és az ellenzéki pártok sem erősödtek. A Závecz Research kutatási eredményei.

Amíg a decemberi, januári pártpreferenciákon változtattak a túlóratörvényhez kapcsolódó történések, addig az elmúlt egy hónapban már nem volt ezeknek hatása.

Az összes szavazó közül

A Fidesz visszaesése megállt, az előző havival azonos, 32 százalékos (bő két és félmilliós) a támogatottsága.

A Jobbik november és január között folyamatosan bővíteni tudta táborát (7-ről 11 százalékra), ez a tendencia megtört, most kis csökkenés történt, 10 százalék (800 ezer választó) sorakozik fel a párt mögé. Az MSZP és a Demokratikus Koalíció támogatottsága tavaly ősz óta mozdulatlan, 7 illetve 5 százalékos a tábora (nagyjából 550 ezres illetve 400 ezres a támogatói kör). A Momentum a múlt hónapban 4, most 3 százalékot ért el, s ugyanezen a szinten áll az LMP is (mindkét pártnak negyedmillió híve van). A Kétfarkú Kutyapárt tábora egy szűk tartományban változik, most éppen 3 százalékról 2 százalékra szűkült. A Mi Hazánk Mozgalom megalakulása óta 1 százalékon állt, ebben a hónapban 2 százalékosak. Utóbbi két pártnak körülbelül 150-150 ezer támogatója van. A Párbeszéd továbbra is 1 százalékos, ez 80 ezer támogatót jelent.

A pártnélküliek aránya 33 százalék.

Závecz Tibor intézetigazgató az InfoRádiónak elmondta, egyfajta stabilitást látunk, nincs esemény, ami megmozgatta volna most a preferenciákat. Korábban a Jobbik újítani tudott a falvakban, de ez a tendencia is megállt. Az MSZP és a DK - mint elmondta - nagyon hosszú ideje ugyanakkora szavazóbázist tudhat magáénak.

Akik biztosan szavaznak

A biztos pártválasztók körében a Fidesz 49 százalékot ér el. Ebben az aktív szavazói körben a Jobbiknak 14 százalékos a tábora, az MSZP-nek 12 százalékot ér el. Az elkötelezett pártválasztók 9 százaléka voksolna a DK-ra. A biztos szavazók 4-4 százaléka támogatja a Momentumot és az LMP-t, 2-2 százaléka a Párbeszédet, a Kétfarkú Kutyapártot és a Mi Hazánk Mozgalmat - ezek a legérdekesebb eredményei a ZRI Závecz Research Intézet február elején, az ország felnőtt lakossága körében végzett közvélemény-kutatásának.

"Jelenleg 49 százalék ígéri biztosra, hogy elmenne választani, és mindössze 3,2 millió embernek van pártpreferenciája is. Ez azért fontos, mert ebben a körben nézzük a biztos pártpreferenciát is. A 3,2 millió egyébként több, mint ami legutóbb volt az EP-választáson" - tette hozzá az InfoRádiónak Závecz Tibor.

A Fidesz szerinte most a Magyarországon kiosztható EP-mandátumok felére számíthat, a Jobbik, az MSZP és a DK pedig még juthat székekhez. Határon van az LMP és a Momentum is.

Társadalmi megoszlás

A Fidesz minden társadalmi rétegben a legerősebb párt, s viszonylag kiegyenlített a támogatottsága, jellemzően az átlagos (32 százalék) körül vannak az eredményei. Ennél valamivel nagyobb tábora van a kormánypártnak a 60 év feletti korosztályban, ott 36 százalékot ér el. A Jobbik az átlagosnál (10 százalék) egyértelműen kedvezőbb pozícióban van a szakmunkások körében (16 százalék), de a falvakban és a fiatalok között is viszonylag sok támogatót találunk (13-13 százalék). Az MSZP táborának mérete és karaktere is hosszú ideje változatlan. A 60 év felettiek, valamint az alapfokú végzettségűek csoportjában jóval az átlaga (7 százalék) felett szerepel (12 illetve 11 százalékon). A Demokratikus Koalíció is főképpen az idősek körében rendelkezik sok támogatóval, iskolázottság szerint viszont kiegyensúlyozottabb a tábora, mint az MSZP-é. Az elmúlt negyedév összesített adatait figyelembe véve látható, hogy az LMP jellegzetes támogatói a közép- és felsőfokú képzettségűek, a Momentumé pedig a húszas-harmincas korosztályhoz tartozók.

Egy mostani választáson való részvételt 49 százalék ígér,

s akik ezen szándékuk mellett pártot is preferálnak, a szavazókorú népességen belül 40 százalékot tesznek ki. Ez a csoport sokkal kisebb, mint a legutóbbi parlamenti választáson voksolóké (70 százalék), de nagyobb, mint a 2014-es EP-választáson szavazóké (29 százalék).


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Závecz Tibor a februári pártpreferenciákról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást