Újabb gazdaságfehérítő intézkedéseket tervez a kormány - a nap hírei

Infostart
2019. február 9. 22:05
A parkoló-automatákat is beköthetik az adóhatósághoz- mondta a pénzügyminiszter. A többi között a hazafiságról beszélt évértékelő beszédében Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke. Rómában és Párizsban is folytatódtak a kormányellenes tüntetések. A nap legfontosabb hírei február 9-én.

Újabb gazdaságfehérítő intézkedéseket tervez az idén a kormány. A pénzügyminiszter a Magyar Nemzetnek adott interjúban példaként említette, hogy az autómosó- és a parkolóautomatákat is beköthetik a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz. Varga Mihály hangsúlyozta: csak a múlt évben több mint 400 milliárd forintos állami bevétel származott azoktól a gazdasági szereplőktől, amelyek korábban illegálisan vagy féllegális módon működtek.

Családpolitikai együttműködésre készül Budapest és Washington. A család- és ifjúságügyért felelős államtitkár az amerikai fővárosban beszélt arról, hogy az együttműködés első formája egy márciusban Washingtonban megrendezendő közös családpolitikai konferencia lesz. Novák Katalin republikánus törvényhozókkal, valamint az amerikai Egészségügy és Emberi Erőforrások Minisztériuma nemzetközi igazgatójával és főtanácsadójával egyeztetett.

Hazafias kötelességnek nevezte a lázadást a jelenlegi rendszerrel elégedetlenek számára évértékelő beszédében a Demokratikus Koalíció elnöke. Gyurcsány Ferenc volt kormányfő úgy fogalmazott: az egyéni lázadás akkor lesz sikeres, ha összekapcsolódik, ha a közösség maga is lázad. Megfogalmazása szerint Orbán Viktor nem a menekültek ellen, hanem azok érkezéséért harcol, mert a miniszterelnök azért küzd, hogy az emberek féljenek, mert a félelem egyben tart egy közösséget.

A banki alapműveletek díjmentessé tételét kezdeményezi a Jobbik az átlagkeresetet meg nem haladó jövedelemmel rendelkező ügyfelek számára. Z. Kárpát Dániel, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője a magyar jegybank adataira hivatkozva arra hívta fel a figyelmet, hogy az alacsonyabb keresettel rendelkezők körében a német és spanyol számlavezetők jövedelmükhöz képest harmadát, a dánok pedig csak negyedét, ötödét fizetik a magyar banki költségeknek.

A Hősök terén lesz majd a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság budapesti szurkolói zónája. A főpolgármester a Nemzeti Sportnak adott interjúban elmondta: Budapestnek speciális feladatai is vannak az Eb egyik házigazdájaként, ezek egyike a tízezreket vonzó úgynevezett "fan zone" megteremtése. Az Európai Labdarúgó Szövetség korábbi döntése értelmében egy nyolcaddöntős és három csoportmérkőzést játsszanak majd a magyar fővárosban, az egykori Népstadion helyén épülő, 68 ezres Új Puskás Ferenc stadionban.

Keszthely befogadná a Red Bull Air Race-t. A Zalai Hírlap beszámolója szerint a város alpolgármestere levélben fordult a repülős világbajnoki versenyt szervező Hungaroring Sport Zrt. vezetéséhez, hogy lehetséges helyszínként vizsgálják meg a Balaton nyugati medencéjét is. Tarlós István főpolgármester a héten döntött arról, hogy Budapest nem adja meg az engedélyt a júliusra tervezett eseményre.

A Magyar Közösség Pártjának két korábbi elnöke, Csáky Pál és Berényi József került a felvidéki magyar tömörülés európai parlamenti választási listájának élére. Berényi József szerint elsődleges céljuk, hogy a felvidéki magyarok érdekeit regionális, országos és európai szinten is megvédjék.

Tizenharmadik alkalommal is az utcákra vonultak országszerte a francia kormány adó- és gazdaságpolitikája ellen tiltakozó sárgamellényesek. Párizsban egy tüntető súlyosan megsérült egy rendőrségi gránáttól. A rendőrök könnygázt vetettek be a be nem jelentett tüntetésen résztvevők ellen. Csaknem 20 embert állítottak elő a hatóságok.

Tízezrek követeltek Rómában gazdasági növekedést elősegítő politikát a szakszervezeti szövetségek felhívására. A tüntetésen a nyugdíjasokat és a diákokat képviselő szövetségek és az ellenzéki szociáldemokraták is részt vettek. A demonstrálók a többi között bírálták a Giuseppe Conte vezette kormány által tervezett, havi 780 eurós alapjövedelem bevezetését.

Engedélyezné Venezuela ideiglenes elnöke az amerikai katonai beavatkozást, hogy rábírja Nicolás Maduro hivatalban lévő államfőt a hatalom átadására. Juan Guaidó a francia hírügynökségnek azt mondta: minden nap emberek halnak meg a válsághelyzet miatt. Donald Trump amerikai elnök múlt vasárnap egy televíziós interjúban lehetségesnek nevezte az amerikai katonai intervenciót a dél-amerikai országban.

Egyperces tapssal kezdődnek a mérkőzések a hétvégén a francia labdarúgó-bajnokság élvonalában és másodosztályában Emiliano Sala emlékére. A 28 éves argentin labdarúgó a Nantes-tól szerződött a Cardiffhoz, ezért utazott január 21-én Franciaországból Angliába egy kisrepülővel, amely a tengerbe zuhant. A focista holttestét csütörtökön hozták a felszínre.