Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Kásler Miklós: 1,5-2 millió forintos orvosfizetés lenne a reális

Infostart / InfoRádió
2019. január 15. 16:56
Az emberi erőforrások minisztere az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta, nem csak a fizetési kondíciókon, de az egészségügyben dolgozók szociális körülményein is javítani szeretnének.

"Nyilvánvalóan a jelenlegi fizetéseknél lényegesen magasabb fizetéseket gondolnék olyan magasnak, ami felvethetné a paraszolvencia megszüntetésének a lehetőségét, de ez reális cél" - fogalmazott az InfoRádióban Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere.

Arra a kérdésre, hogy mekkora lenne a megfelelő fizetés, arról a miniszter az Aréna című műsorban azt mondta,

"ha a realitásokhoz próbálunk közelebb kerülni, másfél-kétmillió forintos havi fizetés mindenféleképpen azt a biztonságot jelenti, amiből egy orvos méltó módon fent tudja tartani magát és a családját".

Szerinte nem kizárólag fizetésekről van szó, hanem például a lakhatásról is; a fizetések folyamatos és intenzív emelése mellett a szociális viszonyokon is javítani kíván az állam.

Kásler Miklós ennél tovább is ment: az ő társadalomfelfogása szerint ugyanis "mindenki egyformán fontos, mindenki a maga helyén tegyen meg mindent", úgy gondolja, hogy

"mindenkinek a saját igényeihez megfelelő életet célszerű biztosítani, nagyon sokan ezt el is érték, az egyéni igények különbözőek".

Arra a felvetésre, hogy az orvosok fontosabbak-e például a következő generációt tanító tanároknál, Kásler Miklós - orvos-tanárként is - úgy reagált, nagyon nehéz a két hivatást összehasonlítani: "még az árukat is" - tette hozzá.

Az erőforrástárca vezetője úgy fogalmazott "a magyar tradíció az, hogy először a munka, azután a javak birtoklása; de ha ez eltolódik, én azt sem nehezményezem".


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kásler Miklós - Aréna, előzetes
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást