Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Kezdődik az ellenzéki előválasztás

Infostart / InfoRádió - Szabó S. Gergő
2019. január 7. 06:02
Február 3-án hirdetik ki az ellenzéki előválasztás első fordulójának eredményét. A végső közös ellenzéki főpolgármester-jelölt kijelölése várhatóan nyáron ér véget.

Ma kezdődhet az ellenzéki pártok előválasztása, aminek az a célja, hogy közös jelöltet találjanak Tarlós István főpolgármesterrel szemben. Ezt csütörtökön Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke jelentette be. "Az ellenzéki sikerhez arra van szükség, hogy a szavazók maguk dönthessék el, hogy ki legyen Tarlós István kihívója. Őt akkor lehet legyőzni, ha a budapestiek egyetlen jelöltet választanak" - mondta.

Molnár Zsolt korábban az InfoRádiónak részletesen is beszélt az előválasztásról. "Hasonlítani fog az országgyűlési választáshoz. Papíralapú lesz, de akik megadják az adataikat, azok online is voksolhatnak. Lesznek szavazófülkék, legalább 40-50 helyen, ahol személyi okmányokkal lehet szavazni. Január 28-tól egy héten keresztül lehet voksolni. Én abban bízok, hogy akár százezer résztvevő is lesz. Ez minden közvéleménykutatásnál erősebb érv lehet egy ellenzéki jelölt mellett".

Az első kör jelöltjei

A szocialista Horváth Csaba mellett a zuglói polgármester Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke, korábbi miniszterelnök-jelölt indul az előválasztás első szakaszában, ahogy azt pénteken hivatalosan is bejelentette. A 24.hu szerint az első fordulóban az MSZP, a Párbeszéd, a DK és Szolidaritás vesz részt az előválasztáson.

A győztes mérkőzhet meg a többi aspiránssal

A második körben, júniusban, már az európai parlamenti választás után az első körben győztes jelölt mérkőzhet meg a végső jelöltségért a függetlenként induló, de az LMP által támogatott Puzsér Róberttel, a Liberálisok jelöltjével, Sermer Ádámmal és a Momentum jelöltjével, illetve azzal, aki még addig beszáll a küzdelembe. Fekete-Győr András Momentum-elnök a 24.hu-nak azt mondta, hogy nevet még nem akar mondani, de már tudna, erről a párt küldöttgyűlése dönt majd. A Jobbiknak még nincs főpolgármester-jelöltje, Vona Gábor, a párt korábbi elnöke támogathatónak tartja Puzsér Róbertet, aki számítana is a Jobbik támogatására.

Az MSZP egyébként a két ünnep között a regisztráció érdekében tíz fővárosi irodát nyitott meg, de vélhetően nem volt hatalmas érdeklődés. Elsősorban a külföldön dolgozó, de karácsonyra hazalátogató, budapesti lakcímmel rendelkező választópolgároknak szerették volna megadni a lehetőséget, hogy az online szavazás érdekében regisztrálhassák magukat. A második regisztrációs kör január 9. és 23. között lesz. Molnár Zsolt leszögezte, hogy aki személyesen akar majd voksolni január 28. és február 3-a között, annak nem szükséges előzetes regisztráció. Az előválasztás első fordulójának eredményét február 3-án hirdetik ki.

Ellenzéki félelem

Jelenleg az ellenzéki oldalon egy olyan kísérlet folyik, ahol a több éve fennálló ellentéteket megpróbálják elmosni – mondta az InfoRádiónak Rotyis Bálint, a Médianéző elemzője.

„Van egy olyan félelem az ellenzéki pártok részéről, hogy az ellenzéki szavazók megpróbálják őket is leváltani, és ezért próbálnak minél több megoldást találni ahhoz, hogy valamilyen úton-módon hatalomban maradjanak. Egy összefogás történetét próbálják felépíteni karácsony óta azért, ha majd eljön az EP választás ideje, azt tudják demonstrálni, hogy ők mindig is közösen mozogtak” - fejtette ki.

Az elemző hozzátette: a mai ellenzék egy közös, nehezen meghatározható csoportosulást kíván létrehozni, de nem képes az emberek problémáját megérteni és önálló identitást felmutatni.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Ellenezéki előválasztás
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást