Nyitókép: Pixabay

Pár nap alatt több kartonnyi tiltott tárgyat koboztak el Ferihegyen

Infostart / InfoRádió - Rozgonyi Ádám
2018. december 28. 09:34
Az ünnepi időszakban sokan utaznak Budapestről repülővel, ezért a kellemetlenségek elkerülése érdekében a szokásosnál korábban érdemes kiérkezni a repülőtérre. Tűzijáték, csillagszóró, ilyesmi nem szállítható, sem kézipoggyászban, sem a gép hasában.

December 15. óta gyakorlatilag a nyári csúcsot idéző forgalom a ferihegyi repülőtéren - tudta meg az InfoRádió Hardy Mihálytól, a Budapest Airport szóvivőjétől.

"Részben a Magyarországon dolgozó külföldiek igyekeznek haza, és természetesen a külföldön dolgozó magyarok is igyekeznek ilyenkor hazajönni. Nagyon nehéz lenne ebben az időszakban helyet találni, pedig például

London és Budapest között tíz gép is indul egy nap"

- vázolta Hardy.

Mint elmondta, a szokásosnál is korábban kellene kiérni a repülőtérre, mert így stresszmentesen lehet az utazás. A legrosszabb, ami ilyenkor az utasokkal történik, hogy marad egy kis idejük még a repülőgép felszállása előtt, például arra, hogy a tranzitban még ajándékokat vegyenek, ezekre a holmikra ugyanis nem vonatkozik a súlykorlátozás.

Felhívta a figyelmet a Budapest Airport mobiltelefonos applikációjára is, ennek segítségével a check-in pult és a kapu számát is előre megtudhatjuk, ezen sem kell izgulni a reptéren.

Nagyon kéri a Budapest Airport, hogy

tűzijátékokat, csillagszórókat még feladott poggyászként se próbáljanak a gépre vinni. Ezek a repülésre veszélyes eszköznek minősülnek. Ha ilyesmit találnak az ellnőrök, akár hatósági kinyitásra is sor kerülhet, kézipoggyász esetében elkobzás és kidobás vár a csomagra.

"A magnéziumtartalmú csillagszórók rendkívül magas hőfokon égnek, ezért a repülés minden szakaszában veszélyesek a repülőgépre. Már most is több kartondoboznyi ilyen eszközt kellett eltávolítani a repülők közeléből" - hívta fel a figyelmet a szóvivő.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Repülős tanácsok - Hardy Mihály, Budapest Airport
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást