A XIX. század elején már hazánkban is többféle ízben készítették a cukrászok az édességet, a század közepén már számos polgári család a csillogó-fényes sztaniolpapírba csomagolt cukorkákat aggatta a karácsonyfára – írja a Laboratorium.hu.
A klasszikus szaloncukor két nagyon fontos alkotóeleme a csokoládéval bevont fondantcukor és a színes, csillogó csomagolás. A recept szerint 1 kilógramm cukorhoz 3-4 deciliter vizet kell adni, majd a cukrot lassú melegítéssel és folyamatos kevergetéssel kell feloldani és besűríteni (így a cukor nem ég oda, nem karamellizálódik). A víz elpárolgásával a forráspont fokozatosan emelkedik, 12-13 százalékos víztartalomnál már 116 fok, ekkor a forralást abba kell hagyni, majd a folyadékot lassú hűtéssel 40 fokra lehűteni. A teljes kihűlésig folyamatos, lassú átkeveréssel fejezzük be a fondant készítését.
A vízben a cukor túltelített oldattá válhat, vagyis az oldószer nem képes belőle – adott hőmérsékleten – többet feloldani. A melegítés ezen segít, a cukor feloldódik, a lassú hűtéssel pedig túltelített oldat keletkezik. Ez az állapot azonban nagyon érzékeny minden külső fizikai behatásra: hamar megindulhat a kikristályosodás, mely rontja az édesség minőségét. Ezért folyamatosan kevergetni kell a cukorszirupot 40 fok alatt. A keverés ráadásul levegővel telíti, világosítja a színét, lazítja a szerkezetét.
A végeredmény egy képlékeny, telített cukoroldat mikrokristáyos cukorral sűrítve.
A cukorszirupot ízesíteni és színezni is lehet, ezt természetes és mesterséges színezékekkel is meg lehet tenni, de az oldatot újra fel kell melegíteni 55-60 fokra.
A portál kiemeli, hogy bár a legtöbb házi receptben azt javasolják, hogy már az első lépésben adjuk hozzá a cukorsziruphoz az ízesítő- és színezőanyagokat, ilyenkor több ízesítő lenne szükséges a készülő szaloncukorba, hiszen az ízanyagok mennyisége a forralás alatt lassan csökken. Magas hőmérsékleten ráadásul a színanyagok vesztenek színükből. Ajánlott tehát inkább két lépésben elkészíteni az édességet.
Az elkészült színezett és ízesített fondant-t vékony rudakká kell formázni, majd szaloncukor méretűvé darabolni (300-35x20-25x18-20 mm). Az így kiadagolt cukorkák már akár csomagolhatók is, viszont csokoládébevonattal ellátva ízletesebb és tartósabb.
A kakaóvaj ugyanis meggátolja, lelassítja a víz eltávozását a szaloncukorból, így az édesség lassabban szárad ki.
Dédanyáink korában selyempapírba és sztaniolpapírba csomagolták a szaloncukrot. A sztaniol kifejezés az ón latin nevére a stannumra utal, mivel ezt a fémes fényű hajszálvékony csomagolóanyagot ónból hengerelték. Az alumínium elterjedésével a sztaniolpapírt felváltotta az alumíniumból készült alufólia. Manapság a belső felén natúr, a külsején színezett, mintás alufóliát használnak, ezzel vagy közvetlenül csomagolják be a szaloncukrot, vagy a klasszikus fehér selyempapír csomagolást díszítik vele.