Demonstrációt, sztrájkot és útlezárásokat is szervezhetnek a Munka törvénykönyvének módosítása miatt

Infostart / InfoRádió - Herczeg Zsolt
2018. december 4. 19:06
Közös tüntetést szerveznek a szakszervezetek a Munka törvénykönyvének tervezett módosításai miatt. Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke az InfoRádiónak elmondta: elfogadhatatlannak tartják, hogy a kormány nem egyeztetett velük a túlórakeret növeléséről, amivel egyébként nem értenek egyet. Nem kizárt, hogy sztrájkokat és útlezárásokat is szerveznek – tette hozzá.

„Nem egy európai mód, hogy ilyen törvényjavaslatokat képviselői módosítósító útján nyújt be a parlamentnek a kormányzat” – mondta Kordás László. A Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke hozzátette: hosszas tárgyalások és hatástanulmányok szükségesek az ekkora horderejű módosításnál. Szerinte meg kell nézni, hogy a 36 hónapra elrendelhető munkaidőkeret és a 400 óra túlmunka milyen hatással lesz a munkavállalókra, egészségi állapotukra és a piacra.

A szakértő kiemelte: a dolgozók túlterhelése egészségügyi kockázatokat rejt.

„Amit nyernek a túlmunkával a munkáltatók, azt ki fogják majd fizetni táppénznek”

– fogalmazott.

Ezeket érdemes végiggondolni, és egy átfogó tárgyalást tartani az illetékes szövetségek, a kormány és más szakértők között – hangsúlyozta. Amennyiben megállapodás születik, azt a kormány benyújthatja törvénymódosításként, és a képviselők „nyugodt szívvel tudják megszavazni” – tette hozzá.

Jelenlegi formájában elfogadhatatlan a javaslat és nagy károkat okoz a munkavállalóknak, továbbá uniós jogszabályt is sért

– fejtette ki Kordás László.

Annak érdekében, hogy a javaslat a végszavazás előtt módosuljon, szombaton tüntetést szerveznek a szakszervezetek 10 órakor a Jászai Mari téren. Ha mégis megszavazzák, és a munkáltatók élni kívánnak a törvény adta új lehetőségekkel, sztrájkot is szerveznek az adott munkaadóval szemben, de szóba kerülhet az utak és ipari parkok lezárása is.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Demonstrációt, sztrájkot és útlezárásokat is szervezhetnek a Munka törvénykönyvének módosítása miatt
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást