Nyitókép: Varga György

Csökken a bliccelés, folytatja a razziákat a MÁV

Infostart
2018. november 28. 10:45
Mérséklődik a vonatokon a nem fizető utasok száma: míg 2016-ban 45 ezer, addig 2017-ben 36 ezer, idén október 31-ig pedig 27 ezer menetjegy nélkül utazót szűrtek ki a jegyvizsgálatok során. 2018 januárja és októbere között a bliccelőkre kiszabott bírság értéke megközelítette a 280 millió forintot.

A vasúttársaság fokozatosan szorítja vissza a nem fizető utasok számát. Míg 2016-ban 45 ezer, 2017-ben 36 ezer, idén október 31-ig már csak 27 ezer bliccelőre szabtak ki pótdíjat a jegyvizsgálók. A bliccelés különösen a budapesti elővárosi vonalakra jellemző, ezért itt gyakoribbak a fokozott ellenőrzések a vonatok fedélzetén és az állomások peronjain.

2018 januárja és októbere között a menetjegy nélkül vagy érvénytelen kedvezménnyel utazókra kiszabott bírságok értéke megközelítette a 280 millió forintot. Az adatok alapján ennek

  • több mint felét a 27 és 54 év közötti felnőttek „bliccelik” össze,
  • harmadát a 19 és 26 év közötti fiatalok,
  • a 18 év alattiak a tizedét,
  • az 55–65 évesek pedig csak a huszadát.

A tetten értek 3,2 millió kilométert utaztak bliccelve a „lebukásuk” előtt.

2018-ban a legtöbben a Budapest–Miskolc vonalszakaszon blicceltek,

összességében csaknem 900 jegy nélkül utazót bírságolt meg a vasúttársaság. Ezt a Budapest–Szolnok viszonylat követi; 650 bliccelőt kellett menetjegypótlásra kötelezni. Budapest és Debrecen között is sokan próbálták meg jegy nélkül igénybe venni a vasút szolgáltatását – mintegy 550 főt bírságoltak meg emiatt a jegyvizsgálók.

A MÁV-START szeptemberben a Budapest–Vác vonalon, októberben Pilis, Albertirsa és Vác állomásokon, novemberben Dunakeszi, Dunakeszi-Gyártelep és Vác állomáson végzett fokozott ellenőrzéseket.

A Budapest–Vác vonalon tartott szeptemberi ellenőrzési akciósorozat idején 442 utasnak nem volt menetjegye és a helyszínen sem mutatott hajlandóságot a jegyvásárlásra. Menetjegyet 1693 utasnak adtak ki az ellenőrzések során.

Októberben a budapesti elővárosi vonalakon, Budapest és Esztergom, Budapest és Vác, Budapest és Cegléd, illetve Budapest és Lajosmizse között 16 napos fokozott jegyellenőrzést tartottak a MÁV-START munkatársai. Ennek eredményeként az esztergomi vonalon a bevételek jelentősen, 42 százalékkal meghaladták az előző év azonos napjain beszedett bevételeket. A váci és a ceglédi vonalon 6–6 százalékkal, a lajosmizsei vonalon 13 százalékkal magasabb volt a jegyellenőrzés során a bevétel, mint 2017 hasonló időszakában.

Peronzáras, meglepetésszerű ellenőrzést októberben 11 alkalommal tartott a MÁV-START, a többi közt Kőbánya-Kispesten, Pilisen és Albertirsán, Vácott, Monoron és Kőbánya alsón. Az ellenőrzést végzők 423 utast irányítottak a pénztárakhoz, illetve a jegykiadó automatákhoz, hogy a felszállás előtt váltsák meg menetjegyeiket.

A Budapest–Vác–Szob vonal Dunakeszi és Dunakeszi-Gyártelep állomásain november 5. és 16. között tartott kontroll során a 20 508 menetjegyet és 1790 bérletet értékesítettek. Ez az eladott menetjegyek számában – az előző év hasonló időszakához viszonyítva – 35 százalékos, az idei október hasonló időszakához viszonyítva pedig 4,5 százalékos növekedést jelentett. A bérletek esetében kiugró, 72 százalékos a javulás.

Év végéig még tizenhárom alkalommal lesz fokozott jegyellenőrzési akció a budapesti elővárosi vonatokon és állomásokon.