Sajtóértesülés szerint csúszhat a paksi atomerőmű bővítése - lapszemle

Infostart
2018. november 12. 06:42

A Magyar Idők arról közöl cikket, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára szerint a családügyi nemzeti konzultáció egyik legfontosabb kérdése hogy a tömeges betelepítés megoldhatja-e a népesedési problémákat, vagy a demográfiai gondok lezárása érdekében inkább a gyermekek születését és a gyermeket nevelő családokat kell támogatni. Novák Katalin a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában hangsúlyozta, a kormány javaslatai között szerepel a többi között a fiatal párok támogatása, akár 5-10 millió forint kamatmentes életkezdési kölcsönnel, valamint a valódi főállású anyaság bevezetése.

A Népszava szerint a szegényeken spórol a kormány. A lap a Tárki múlt héten bemutatott Társadalmi riport 2018 című kötetére hivatkozva arról ír, hogy összességében harminc százalékkal kevesebb jut a legrászorultabb családokra azóta, hogy a kabinet 2015-ben átalakította a segélyezési rendszert, és eltörölte a korábbi központi lakásfenntartási- és adósságrendezési támogatást, valamint megváltoztatta a méltányossági közgyógyellátás és ápolási díj szabályait.

A Világgazdaságban arról lehet olvasni, hogy hamar kimerülhet a 10 milliárd forintos borászati pályázati kerete, mivel a balatoni, szekszárdi és egri borászok különösen aktívak. A többség 75-150 milliós támogatást igényelne, amelyre januártól lehet pályázni és főleg technológiai fejlesztésekre fordíthatják.

A Magyar Idők arról ír, hogy öt év alatt 1400 milliárd forinttal járultak hozzá a járművek üzemben tartói az 1400 kilométer hosszú gyorsforgalmi úthálózat működtetéséhez. Bartal Tamás, a Nemzeti Útdíjfzetési Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója a lapnak azt mondta, jó döntés volt a hatvanperces szabály bevezetése az év elején, amit bizonyít, hogy több mint egymillióan vásároltak úthasználati jogot a türelmi időszakban.

A Népszava úgy értesült, hogy csúszhat a paksi atomerőmű bővítése, így a hivatalosnak számító 2026–2027-es határidő helyett 2032 lehet az új céldátuma. A lap paksi szakemberek mellett arra hivatkozik, hogy Orbán Viktor miniszterelnök szeptemberben Moszkvában a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott megbeszélésén másodlagosnak nevezte a határidőket. A Népszava forrásai szerint az orosz tervek tartalma, formája és minősége nem elégíti ki az Európai Uniós előírásokat, emiatt sokat visszaadtak az orosz félnek átdolgozásra.

A Portfolión arról ír, hogy a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete és a társuláson kívüli legnagyobb piaci szereplők az olajtermelés visszafogására készülnek, hogy megállítsák az energiahordozó árának utóbbi időszakban tapasztalt csökkenését. A Reuters hírügynökség arról számolt be, hogy az OPEC legnagyobb tagdja, Szaúd-Arábia a termelés napi 1 millió hordós csökkentését szorgalmazza.