Nyitókép: MTI / Koszticsák Szilárd

 Az ügyészséghez fordul a Fidesz Demeter Márta állításai miatt

Infostart
2018. október 19. 17:13
A kormánypárt szerint az LMP-s politikus nem nyilvános adatokat tett közzé és hamisított meg politikai haszonszerzés céljával.

A Fidesz-frakció közleménye szerint az ügyben az ügyészséghez fordulnak, mert álláspontjuk szerint több bűncselekmény gyanúja is felmerülhet.

A Magyar Honvédség közben hivatalosan is cáfolta Demeter Márta állítását, hogy a honvédség által vett egyik Airbus A-319-es repülőgéppel kiképzőrepülés keretében utazott haza szeptember elején Orbán Viktor lánya, Flóra Ciprusról - értesült a Hvg.hu.

A Kormányzati Tájékoztatási Központ még aznap, vagyis október 16-án azt írta, hogy álhírről van szó, a Miniszterelnöki Kabinetiroda pedig később arról tájékoztatott, hogy egy Orbán L. nevű parancsnokot látogatott meg Cipruson a felesége és a kislánya, Demeter Márta őket keverte össze a miniszterelnök családtagjaival.

A minisztérium ezeket az információkat most megerősítette, ezen kívül azt is közölték, hogy az LMP-s politikus egy másik állítása, hogy Maroth Gáspár kormánybiztos egy alkalommal szintén a honvédségi Airbusszal utazott volna, ugyancsak téves információ. Benkő Tibor honvédelmi miniszter válasza szerint Maróth Gáspár ugyanakkor ülhetett volna a kérdéses gépen, mint a honvédelmi tárca nemzeti fegyverzeti igazgatója, amellyé október elején nevezték ki, de a kormánybiztos soha nem utazott a szóban forgó repülőn.