Nyitókép: Kovács Attila

Az elbocsátott szívsebész és a Sargentini-jelentés is téma volt a Házban

Infostart / InfoRádió - Sigmond Árpád
2018. október 8. 14:45
Az egészségügy helyzete, a letelepedési kötvények ügye és a török elnök látogatása is szóba került az Országgyűlés napirend előtti felszólalásai között.

A szocialista Bangóné Borbély Ildikó a kormány egészségpolitikáját kritizálta azon sajtóhírek apropóján, amelyek alapján egy beteg halálát okozhatta, hogy elbocsátottak egy szívsebészt a kardiológiai intézetből.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára válaszában úgy látta, hogy az ellenzéki képviselő egy ember halálából akar politikai tőkét kovácsolni, a tragikus eset vizsgálatára pedig, hogy történt-e mulasztás, megvannak a hivatott szervek.

Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció képviselője azt kifogásolta, hogy a korábban hírhamisításon ért Papp Dánielt nevezték ki az MTVA vezetőjévé, majd felvetette, hogy átnevezhetnék a csatornát Agitprop TV-vé.

Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára válaszában rámutatott, hogy az MTVA működését a médiatörvény szabályozza, tevékenységét pedig a Médiatanács és nem a kormány felügyeli.

A párbeszédes Szabó Tímea a Népszabadság két évvel ezelőtti bezárását és a megyei lapok kormányközeli felvásárlását a független magyar sajtó elleni összehangolt támadásként írta le, amellyel a miniszterelnök a ma Budapestre érkezett török elnök nyomdokaiba lépett.

Völner Pál reagálásában a ’90-es évek elején tapasztalható baloldali médiatúlsúlyra emlékeztette az ellenzéki képviselőt, majd úgy látta, hogy a Népszabadság nem alkalmazkodott az internetes híroldalak térhódításának idejéhez, ezért volt - a politikus értelmezésében - veszteséges.

A jobbikos Lukács László György szintén az elbocsátott szívsebész és az elhunyt beteg ügye nyomán úgy vélte, hogy az emberi erőforrások minisztere nem kezelte megfelelően a kialakult helyzetet, majd úgy látta, hogy a kormánypártok az állami egészségügy lezüllesztése mellett a magán-egészségügyre helyeznék a hangsúlyt.

Rétvári Bence azzal vágott vissza, hogy Lukács László György korábban magyar orvosok külföldi munkára közvetítésével foglalkozott és arra volt kíváncsi, hogy mennyi pénzt keresett ezzel.

A KDNP-s Vejkey Imre koncepciós eljárásnak nevezte a Sargentini-jelentés európai parlamenti elfogadását, majd a kormány bevándorláspolitikája elleni nyílt támadásként értelmezte. Orbán Balázs a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára úgy látta, hogy az unió jelenlegi vezetői nem képesek tudomásul venni, hogy a kontinenshez mindig hozzátartozott a sokféleség, ehelyett a nemzetállamok lebontásában érdekeltek.

Az LMP-s Demeter Márta szerint a kormány Magyarország biztonságát veszélyezteti a letelepedési kötvényekkel, majd arra kérte a kormány képviselőit, valljanak színt: valóban ki akarnak-e lépni a schengeni-egyezményből.

Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára szakszerűnek tartotta a letelepedési kötvények kiadását ellenőrző hatóságok munkáját, majd megismételte, hogy a kormány nem kíván önként lemondani a határellenőrzés jogáról.

A fideszes Böröcz László szerint a brüsszeli bevándorláspárti elit fél a következő európai parlamenti választásoktól, a baloldali ellenzék pedig támogatja a nemzetállamok gyengítését célzó törekvéseit.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára úgy vélte, hogy a Sargentini-jelentés vitái megmutatták a törésvonalakat a bevándorláspárti és azt ellenző politikai erők között mind Európában, mind Magyarországon.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Országgyűlés - napirend előtt
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást