Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Kifakadt a Jobbik alelnöke, rendkívüli tisztújítást akar

Infostart / MTI
2018. október 5. 13:21
A párt elnökségének feloszlatását és tisztújító kongresszus összehívását kezdeményezte Volner János, a Jobbik alelnöke. A politikus meg akarja akadályozni, hogy a párt balra tolódjon.

Volner János a párt választókerületi elnökeinek és szervezőinek címzett levélben azt írta, hogy a Jobbikban most zajló folyamatoknak az égvilágon semmi közük nincs az általa által is támogatott néppártosodáshoz, ahogyan a hétvégi kongresszuson elfogadott kiáltványhoz sem. A levél tartalmát a Figyelő internetes oldala ismertette, annak valódiságát a politikus az Indexnek megerősítette.

A Jobbik elnöke és elnökhelyettese minden eddiginél erősebb szövetséget kíván kötni az önmagát alapító nyilatkozata szerint liberális, balközép pártként meghatározó, aktuálisan az önfelszámolás útján haladó LMP-vel - veti fel a politikus, aki szerint ezzel a szövetséggel immár nyíltan felvállalva létrejönne a Jobbik balliberális oldallal történő összeborulása. És ez még csak a kezdet - idézi a portál a Volner Jánosnak tulajdonított levelet, amelyben az alelnök úgy fogalmaz: számára ez teljességgel elfogadhatatlan. "Mi lesz így a nemzeti értékrendünkkel, az eredeti céljainkkal?" - teszi fel a kérdést.

Az alelnök a pártvezetés szemére veti azt is, hogy "a szabadkőműves spekuláns, Soros György" szervezeteivel és a DK-val szövetkezik.

Volner János úgy értékeli,

a Jobbik katasztrofális állapotban van:

a tagság jelentős része kilépett, polgármestereinek fele, sok önkormányzati képviselője távozott, "elüldözték" a párt legnépszerűbb női politikusát, Dúró Dórát és "rengeteg értékes embert", "eközben a Jobbikon belül gátlástalan eszközökkel folyik a kiszorítósdi". Volner szerint őt például többen is folyamatosan, a legaljasabb eszközökkel "nyírják", amiért nem hajlandó elfogadni a nemzeti politizálás feladását és ellenzi a baloldallal összeborulást.

"Bocsánat, de én nem kurvának álltam! A Nemzet ügyeiben nincs és nem is lehet alku!" - fogalmaz a Figyelő által idézett levélben a politikus, aki szerint a parlamenti frakció hitehagyott, csakúgy, mint a párt vezetői, hiszen Vona Gábor és Gyöngyösi Márton is arról beszélt egy-egy interjúban, hogy teljesen reménytelennek látja a Fidesz leváltását.

A jelenlegi, karakterét vesztett politikánkkal már csak biodíszlet leszünk a Fidesz rendszerében, nem csodálkozhatunk tehát, hogy a tehetetlen és ordítóan kormányképtelen ellenzék miatt megerősödött az ellenzékváltó hangulat - írta a Figyelő szerint Volner János.

A politikus azt mondta az Indexnek, hogy neki esze ágában sincs távozni. A párt legtöbb szavazattal támogatott alelnökeként

kezdeményezte az elnökség feloszlatását, és elkezdi szervezni a rendkívüli tisztújító kongresszust.

Mint közölte, maga állna a párt élére, vagyis vállalja az elnökjelöltséget a tisztújító kongresszuson.

A párt azt közölte, hogy parlamenti képviselőcsoport péntek délután rendkívüli frakcióülést tart, amely után tájékoztatást ad.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Jakab Péter szóvivő
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást