Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Orbán Viktort a repülőügyről is kérdezték

Infostart / InfoRádió - Sigmond Árpád
2018. október 1. 20:49
Orbán Viktor miniszterelnök az Országgyűlés plenáris ülésén reagált a luxusrepülős utazásaival kapcsolatos kérdésekre. Mint mondta: szeretné ő látni azt az embert, aki le tudja kötelezni.

A jobbikos Szilágyi György kérdezte Orbán Viktor miniszterelnököt az azonnali kérdések órájában a luxusrepülős utazásokról annak nyomán, hogy Átlátszó múlt héten nyilvánosságra hozta, hogy a kormányfő egy luxusrepülővel utazott vissza Budapestre a Vidi bulgáriai mérkőzéséről. Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke a Népszava megkeresésére még aznap közölte, hogy Orbán Viktor a csapat minden mérkőzésére el szokott menni, a MOL Vidi FC vendégeként, tehát a miniszterelnök Garancsi István üzletember, a klub tulajdonosának volt vendége az úton.

Szilágyi György szerint azonban ez több mint aggályos.

„Elég, ha csak a kormánytisztviselők etikai kódexére gondolunk, amelyben benne van: lekötelező mértékű ajándékot nem lehet elfogadni. Ha ez a kormánytisztviselőkre vonatkozik, akkor talán a kormány fejére hatványozottan kellene, hogy vonatkozzon” - fejtette ki a jobbikos politikus.

Orbán Viktor válaszában jelezte: harminc éve elmegy a magyar szempontból fontos gazdasági, sport- vagy kulturális eseményekre, és a jövőben is így tesz, ha munkája, ideje engedi.

„Harminc év óta mindig is így mentem, jövő héten is így fogok menni és az azutáni hetekben is így fogok menni”

- mondta.

Szilágyi Györgyöt azonban nem győzte meg a kormányfő.

„Ez a korrupció kezdete, a korrupció melegágya, amikor valaki így vélekedik miniszterelnökként. Képzelje el, hogy a többi ember, aki ott ül ön körül, az hogy gondolkozik ezután. Ő is úgy gondolja majd, hogy mindent megtehet, hisz a miniszterelnök is elfogadja ezeket az ajándékokat.

Ez nagyon aggályos és nem használ Magyarországnak,

higgyen nekem” - mondta.

A miniszterelnök megismételte, hogy soha senki nem kifogásolta e gyakorlatát.

„Ön az első, aki ezt megteszi, ami pedig a lekötelezést illeti, csak annyit tudok mondani:

szeretném én látni azt az embert, aki engem le tud kötelezni”

- hangsúlyozta.

Az azonnali kérdések között a miniszterelnök az uniós határvédelemről úgy fogalmazott, hogy igenis meg lehet úgy védeni Európa külső határait, hogy közben a nemzeti szuverenitást nem veszik el a tagállamoktól, a közvetlen főpolgármester-választás esetleges eltörlésére vonatkozó kérdésre pedig azt felelte, hogy szeret együttműködni Tarlós Istvánnal, és reméli, hogy a politikus újból kiérdemli majd a fővárosiaknak a bizalmát.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Parlamentben a magánrepülőzésről
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást